A nemzeti érzelműeket félemlítené meg a balos gyűlöletkampány
Ifj. Lomnici Zoltán szerint kétfajta politikai kötőanyag tartja egyben a baloldali egységfrontot.
Ifj. Lomnici Zoltán szerint kétfajta politikai kötőanyag tartja egyben a baloldali egységfrontot.

Gyurcsány Ferenc fenyegetése történelmünk legsötétebb időit idézi, amely ellen közösen kell kiállnunk.

Teljesen érthetetlen, hogy komoly színházi emberek – ahelyett, hogy esetleg tanulnának tőle – nekimennek kollégájuknak.

Az ősz legfontosabb premierje Shakespeare legismertebb szerelmi története, a Rómeó és Júlia lesz.

Eddig 301 közéleti ember és művész írta alá a DK-elnök ellen indított petíciót.

Rosta Mária az István, a királyról úgy vélekedik: hitet és erőt ad, elsősorban a külhoni magyaroknak.

Székely Gábor saját bevallása szerint világnézetileg elkötelezett kommunista színházat csinált.

Andrási Attila Jászai Mari-díjas rendezővel, a Magyarkanizsai Udvari Kamaraszínház igazgatójával többek között arról a nyílt levélről is beszélgettünk, amelyben Sodró Eliza színésznő lényegében „leukránozta” Vidnyánszky Attilát.

A Vidnyánszky Attilát ért támadásokról Szabó Ágnessel, a Magyar Teátrumi Társaság alelnökével beszélgettünk.

Az operabemutató alkalmat ad a méltóságteljes ünnepi élmény megélésére Budapest zöld szívében.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az államtagadó szekta több tagja is Magyar Péter pártjában talált menedékre.

Pócs János informátorát most Csík Miklós testvérei támadták meg.

A miniszterelnök szerint a Tisza gazdasági, pénzügyi és energetikai jelöltjei a bankadó és a rezsicsökkentés eltörlésére készülnek, miközben Ukrajna uniós csatlakozását támogatják.

Az elvek feladása hosszú távon megsemmisüléssel jár.

A volt lengyel igazságügyi miniszter keményen fogalmazott.

Személyi sérülésről egyelőre nincs hír, az omlás azonban jelentős anyagi kárt okozott, és felmerült, hogy a templom környezetében zajló földmunkák is hozzájárulhattak a tragédiához.

A drón megközelítette az Abraham Lincoln repülőgép-hordozót.

Cseh Sándor szerint meg kell tanulni megnyerni az ilyen mérkőzéseket. A döntőben visszavágna Hollandiának.

A Capgemini olyan eszközt adott az ICE-nak, amelyet Donald Trump bevándorlásellenes kampányában használnak.

Hárisz Pavlidisz nem tagadja, hogy nem a bronzéremért jöttek az Európa-bajnokságra.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.