időjárás 36°C Ulrik 2022. július 4.
logo

Tiltakozó aláírásgyűjtés kezdődött Gyurcsány ellen

Magyar Nemzet
Forrás: origo
2020.08.24. 12:24
Tiltakozó aláírásgyűjtés kezdődött Gyurcsány ellen

A baloldal vezetője, Gyurcsány Ferenc arról írt a Facebookon, hogy hatalomra kerülésük esetén Vidnyánszky Attilát és támogatóit, a magyar kulturális élet meghatározó személyiségeit földönfutóvá teszik, minden értelemben – írta meg az Origó. Mint ismeretes, a Színház- és Filmművészeti Egyetem kuratóriumi elnökének a Kossuth-díjas rendezőt, Vidnyánszky Attilát, a Nemzeti Színház igazgatóját nevezték ki. Vidnyánszky Mejerhold-díjas, Európa színpadjain is vitathatatlan sikereket elérő művész, aki egyszerre színházi újító és közismerten konzervatív ember – írja a lap.

Gyurcsány kijelentése komoly felháborodást váltott ki, Rákay Philip az Origónak Gyurcsányék címmel írta meg gondolatait. Az írásnak nagy visszhangja lett, amelyet egy tiltakozó aláírásgyűjtés követett.

Eddig 301 közéleti ember, művész írta alá.

A petíció szövege a következő:

Rákay Philip: Tiltakozunk!

Az elmúlt hetekben a magyarországi politikai ellenzék vezéralakja, s legerősebb pártjának elnöke azzal fenyegetőzött, hogy hatalomra kerülése esetén a magyar kulturális és művészeti élet meghatározó alakjait „minden értelemben földönfutóvá„ teszi. E nyilatkozat rendkívül veszélyes határ átlépését jelzi: egy ma aktív pártpolitikus ezáltal a XX. század legsötétebb időszakainak, Lenin, Hitler és Sztálin, illetve gyalázatos magyarországi követőik világának visszahozatalát tartja kívánatosnak. Mi, magyar művészek, alkotók, értelmiségiek, közéleti emberek tiltakozunk az ilyesfajta fenyegetés ellen, egyben kifejezzük szolidaritásunkat a megtámadott művészekkel. Felhívjuk minden jóérzésű magyar honfitársunkat, hogy csatlakozzon kezdeményezésünkhöz!

Rákay Philip tiltakozó petícióját eddig 301 neves művész és közéleti személy írta alá. A Magyar Nemzet kérdésére többen megindokolták, hogy miért érezték fontosnak csatlakozni a kezdeményezéshez, és megálljt parancsolni Gyurcsány Ferenc politikai ámokfutásának.

ALÁÍRÓK:

Albert Gizella újságíró

Albrecht Júlia képzőművész

Aknay János festőművész

Andor Éva műsorvezető

Apagyi Barnabás egyetemi tanár

Apáti Bence táncművész, balettigazgató

Attalai Zita formatervező művész

Ábrahám Katalin közgazdász-szociológus

Ágoston András hegedűművész

Babó Tivadar kutató mérnök

Bagi Iván író, előadóművész

Bagó Bertalan rendező-színművész

Bagyinszki Jánosné egyetemi docens

Baintner Ferenc egyetemi tanár

Bakonyi Péter médiaszakember

Baky Péter festőművész

Balázs Ferenc énekes, zeneszerző, a sitkei kápolna tiszteletbeli elnöke

Balló Andrea festőművész

Balogh Erika színművész, az Aranytíz Kultúrház igazgatója

Balogh László Tamás bohócdoktor

Banai János belgyógyászprofesszor

Baranyai László zongoraművész

Bán Teodóra táncművész, színigazgató

Bándi Kund, az Összmagyar Testület ügyvezető elnöke

Bánfalvi Anna, a Magyar Állami Operaház hegedűse

Bánfalvi Béla hegedűművész, egyetemi tanár

Bársony István egyetemi tanár

Bayer Zsolt író, újságíró

Bede István építész

Bedő Árpád szoftverfejlesztő matematikus

Bencsik András újságíró

Benedek István mérnök

Benkő Cs. Gyula festőművész, dizájner

Benkő Cs. Gyuláné rajztanár, festőművész

Berecz András ének- és mesemondó

Bereznai Péter festőművész

Bertalan Ákos oboaművész-tanár

Bertalan Ágota táncművész

Bertalan Örs brácsaművész, hegedűtanár

Békefi Sarolta dalénekes

Bicskei Zoltán filmrendező, grafikus

Bikfalvy Ádám zeneművész

Bikfalvy Júlia énekművész, hangképző tanár

Bíró Tamás egyetemi tanár

B. Laborcz Flóra ötvösművész

Blaskó Balázs színművész, rendező, az egri Gárdonyi Géza Színház igazgatója

Blaskó Péter színművész, a Nemzet Művésze

Bollobás Béla egyetemi tanár

Botvay Károly csellóművész

Brandisz Márton zeneiskolai tanár

Bucz Hunor rendező, a Térszínház igazgatója

Budai Livia operaénekes

Császár Angela színművész

Cseke Péter színművész, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház igazgatója

Cservenkay Mariann képzőművész

Csúri Ákos író, újságíró

Cs. Tóth János művészeti író

Czakó Gábor író, a Nemzet Művésze

Czoboly Ernő, a műszaki tudományok doktora

Darvasi Ilona, a Turay Ida Színház alapító igazgatója

Dávid Géza történész

Deme Tamás tanár

Demeter Szilárd író

Demjén Ferenc előadóművész

Devich Gábor klarinétművész-tanár, zenekari menedzser

Dékány Imre egyetemi tanár

Dologhné Takács Márta gyógyszerész, immunológus

Ifj. Durkó Zsolt festőművész

Dux László egyetemi tanár

Dvorszky Hedvig művészettörténész

Elek Tibor irodalomtörténész, színházigazgató

Entz László egyetemi tanár

Erdei Péter karnagy

Erős Kinga kritikus, a Magyar Írószövetség elnöke

Érczhegyi István informatikus

Érczhegyi Judith csellista

Faragó Laura énekművész

Farkas Ádám szobrászművész

Fasang Zoltán fuvolaművész

Feichter Erzsébet énekművész

Fejéregyházi Sándor mérnök-közgazdász

Feminger Andrea szemészorvos

Forintos Kálmán formatervező iparművész

Földi-Kovács Andrea szerkesztő-műsorvezető

Földi László titkosszolgálati szakértő

Fürjes Dóra ötvös iparművész

Galánfi András népművész, fafaragó iparművész

Galgóczy Gábor egyetemi docens, a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének társelnöke

Gazdag Ferencné Nemes Viktória főiskolai docens

Gazsó L. Ferenc újságíró

Gerbei Anita szerkesztő

Gerber Pál képzőművész

Gödl Beáta animációs rendezőasszisztens

Greschik Gyula egyetemi magántanár

Guti J. Soma képzőművész

György-Rózsa Sándor színművész

Hajnáné Végvári Ágota zenetanár

Harangozó Sándor csellóművész

Hargitay András világbajnok úszó, állatorvos

Havasi János újságíró

Hegedűs Endre zongoraművész

Heim Mercedes énekművész, tanár

Horváth István egyetemi tanár

Hóna Gustáv professor emeritus harsonaművész

Hunyadkürti György színművész

Hűvösvölgyi Ildikó színművész

Jankovics Marcell rajzfilmrendező, író, kultúrtörténész, a Nemzet Művésze

Jármy Miklós állatorvos

Jásdi Balázs bőrös iparművész

Jászberényi Miklós egyetemi docens

Jeszenszky Zsolt politikai hobbista

Jozefka Antal vegyészmérnök

Józsa Judit kerámiaszobrász, művészettörténész

Juhász Előd zenetörténész, szakíró, műsorvezető

Jurányi Anna újságíró, szerkesztő-riporter

Kassai István zongoraművész

Katona Katalin ötvösművész

Kácsik Jenő, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar harsonása

Káel Csaba rendező

Kállay Gábor ének- és blockflöteművész, tanszékvezető tanár

Kálló Béla színművész

Käfer György klarinétművész

Kelemen Zsolt orvosprofesszor, egyetemi tanár

Keresztesi Katalin egyetemi docens

Kerényi Balázs harsonaművész

Kisfaludy András filmrendező

Kiss-B. Atilla operaénekes, egyetemi oktató

Kodolányi Gyula költő, szerkesztő

Kollár Éva karnagy

Kondor Katalin közgazdász, újságíró

Kormos Valéria író, újságíró

Kovács Attila tanszékvezető, egyetemi docens

Kovács Bálint szemészorvos

Kovács Előd Kapolcs zenész

Kovács István történész, költő, polonista

Kucsera Tamás Gergely eszmetörténész, művészeti író

Kulin Ferenc irodalomtörténész

Kulin Sándor orvos, volt országgyűlési képviselő

Konthur Bertalan sebész, grafikus- és szobrászművész

Konthur Mária előadóművész

Kovács Kinga Csenge tervezőgrafikus

Kócziás Ferenc, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és az Orfeo zenekar harsonása

Kókay Krisztina textil- és grafikusművész

Ködöböcz Gábor irodalomtörténész, főiskolai docens

Lajos Tamás filmproducer

Lehóczky Emőke volt tiszti főorvos

Lindner Andrea ügyvéd

Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász

Lovász Erzsébet festőművész

Lucz Ilona zongoraművész-tanár, főiskolai docens

Magyar Orsolya rendezőasszisztens

Makláry Ákos, a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének elnöke

Marosi Miklós építész

Marosné Molnár Zsófia, a Magyar Állami Operaház és az Orfeo zenekar művésze

Marton Éva operaénekes, a Nemzet Művésze

Maurer Péter, a Martineum Felnőttképző Akadémia igazgatója

Mátai Györgyi kulturális újságíró

Meleg Csilla professor emerita

Melocco Miklós szobrászművész, az Összmagyar testület elnöke

Mendelényi Zoárdné iparművész, kulturális szervező

Mesterházy Tihamér mérnöktanár

Mezey Katalin író, költő, műfordító

Mezey Pál egyetemi tanár

Mohay Miklós zeneszerző

Molnár Gábor ügyvéd

Molnár Gáborné főorvos

Molnár György zeneszerző, gitáros, az Omega együttes tagja

Molnár Jánosné zenetanár

Molnár Levente operaénekes

Módy Luca animáció tervező

Módy Péter restaurátor

Muzsnay Ákos grafikus

Müller Imre ékszertervező, festőművész, művészeti tanácsos

Nacsa Olivér előadóművész, producer

Nagy Árpád Pika festőművész

Nagy János szobrászművész

Nagy Viktor rendező

Náray-Szabó Gábor kémikus, egyetemi tanár

Nemcsák Károly színművész, a József Attila Színház igazgatója

Németh Pál karmester, fuvolaművész

Novotny Tihamér művészeti író, szerkesztő

Nógrádi Péter zeneszerző

Oláh Katalin képzőművész, szobrászművész

Onczay Csaba gordonkaművész

Osztie Zoltán atya

Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója

Papp Károlyné zeneművész-tanár

Patai Katalin közgazdász, a Liszt Ferenc Társaság volt budapesti elnöke

Paulin Ferenc professor emeritus

Pál István „Szalonna” népzenész

Pálfi Ágnes író, lapszerkesztő

Pászthy Júlia operaénekes, a Magyar Állami Operaház örökös tagja

Pászti Károly karnagy, énekkari művész

P. Benkő Ilona keramikusművész

Pete László zeneművész-tanár

Petri Ildikó biológus

Pétervári Lajos hangmérnök

Plank Ádám közgazdász

Pleszkán Marianna csellóművész

Pongor Gábor címzetes egyetemi docens

Pongor Gábor tanár

Pozsgai Zsolt drámaíró, rendező, forgatókönyvíró

Prokné Tirner Gyöngyi népművelő, tanár

Prutkay Péter képzőművész

Puskás Tivadar mentőfőorvos

Rajnai Schmidt Éva előadóművész, újságíró

Rác Gábor hegedűtanár

Rácné Szőke Beáta hegedűtanár

Rákay Philip kommunikációs- és médiaszakember, producer

Rátkai Erzsébet iparművész, díszlet- és jelmeztervező, egyetemi oktató

Rátóti Zoltán színművész, rendező

Reviczky Gábor színművész

Részegh Benedek hegedűművész

Rétfalvi Balázs történész, tanár

Richter Anna ügyvéd, a Független Jogász Fórum alapító tagja

Rihmer Zoltán egyetemi tanár

Rohonyi Anikó operaénekes

Rohonyi Rudolf vegyészmérnök

Rónaszéki Tamás hegedűművész

Rost Andrea operaénekes, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja

Rusz Katalin művészetpedagógus

Saárossy Kinga színművész

Sapszon Ferenc karnagy

Sándor Anna artista

Sándor Gáspár építészmérnök

Sára Ernő grafikusművész

Schramek Géza színművész

Selmeczi György zeneszerző, zongoraművész, karmester, operarendező

S. Homonnay Márta építészmérnök

Skonda Mária mérnök-közgazdász

Solymár Éva mérnök

Somhegyi Annamária orvos, a Magyar Gerincgyógyászati Társaság alapító tagja

Somlai Petra zongoraművész

Somogyváry Ákos karnagy-művészeti vezető, az Erkel Ferenc Társaság elnöke

Sótonyi Péter Tamás egyetemi tanár

Stefanovits Péter képzőművész

Sturmann Krisztina tanár

Surján László egyetemi docens

Surján Péter Levente hegedűművész

Surján Péterné zongora tanár

Szabó Gábor építész

Szabó József egyetemi tanár, az MTA doktora

Szakolczay Lajos irodalom- és művészetkritikus

Szalontai Veronika belgyógyász

Szántó Gábor nagybőgőművész

Szántó Katalin fuvolaművész, tanár

Szász István Tas pszichiáter, címzetes főorvos, közíró

Szász Zsolt bábművész, dramaturg, lapszerkesztő

Szecsődi Ferenc hegedűművész

Szefcsik Zsolt hegedűművész

Szegő György látványtervező, építész

Szekeres Erzsébet textilművész

Szente Vajk író, rendező

Szentmártoni János költő, író

Szenyán Erzsébet műfordító

Székely Csaba hegedűművész

Szép Tamás ügyvéd, a Kaposvári Polgári Casino elnöke

Szilágyi Enikő színművész, előadóművész

Szilágyi V. Zoltán grafikusművész, rajzfilmrendező

Szily Géza festőművész

Szarvas József színész

Szokos Augustin karmester, csembalista

Szőkefalvi Nagy Zoltán egyetemi tanár

Szőnyi László fizikus

Szőnyiné Szerző Katalin zenetörténész

Szüle Tamás, a Magyar Állami Operaház magánénekese

Tamás Menyhért író

Taraba Judit üvegdíszítő iparművész

Tóth Csaba festőművész

Tóth Gábor egyetemi tanár

Tóth-Kiss Johanna hegedűművész

Tóth-Kiss Péter nagybőgőművész

Tóth-Kissné Lang Ildikó hegedűművész

Tóth Lívia textilművész

Tóth Péter zeneszerző

Tömpe Emőke képzőművész

Tuba Mariann filmvágó

Turbéky Klára új média újságíró

Turi Attila építész

Tuzson-Berczeli Péter festőművész

Tüdős Tibor villamosmérnök

Udvari Katalin tanár

Uherkovich Ágnes belsőépítész

Uherkovichné Paál Mária orvos

Varga Petra zenész

Vashegyi György karmester

Várhegyi Lajos gordonkaművész

Vári Attila olimpikon vízilabdázó, a Magyar Vízilabda-szövetség elnöke

Ványai Magdolna festőművész

Vekerdi Mónika néptánctanár

Vermes László professor emeritus

Vermes Lászlóné pedagógus

Vékey Károly egyetemi tanár

Völgyi Miklós mérnök-közgazdász

Wieber Orsolya író, publicista

Záborszky Kálmán karmester, gordonkaművész

Zámbó Erzsébet főorvos

Zelei Miklós újságíró

Zsolnay Klára ügyvéd

Zsuráfszky Zoltán, a Honvéd Együttes és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes igazgatója

Zs. Vincze Zsuzsa, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes szakmai vezetője.

A tiltakozó petíciót a linkre kattintva érheti el.

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.