Novák Katalin: Magyarország támogatja Vietnam gazdasági és szociális fejlődését
Magyarország egyebek között egy komoly beruházás keretében felépít egy onkológiai kórházat itt, és segített kialakítani a vietnami népesség-nyilvántartási rendszert.
Magyarország egyebek között egy komoly beruházás keretében felépít egy onkológiai kórházat itt, és segített kialakítani a vietnami népesség-nyilvántartási rendszert.

Donald Trump amerikai elnök, mint tavaly, idén is kihagyta a csúcstalálkozót, maga helyett Robert O’Brian nemzetbiztonsági tanácsadót küldte.
Vietnam mindent megtesz azoknak a holttesteknek a mielőbbi azonosításáért, amelyeket a múlt héten találtak egy délkelet-angliai hűtőkamion rakterében – jelentette be a vietnami külügyminisztérium kedden.
A vietnami kormányfő vizsgálatot rendelt hazája eltűnt állampolgárainak ügyében, akikről feltételezik, hogy megfulladtak a Délkelet-Angliában hét közepén talált kamion pótkocsijában – közölte a helyi sajtó szombaton.
Elképzelhető, hogy többségükben vietnamiak voltak azok az emberek, akiket a héten holtan találtak egy bolgár rendszámú kamionban Anglia délkeleti részén – jelentették hírügynökségek, egy vietnami település lelkészére hivatkozva.
A dél-kelet-ázsiai országban is keresik a magyar árut, a mezőgazdasági termékek mellett pedig egyre nagyobb az igény a technológiai megoldásokra.

Nagy István szerint ez az együttműködés óriási elismerés a magyar vállalatoknak, amelyek a legmodernebb agrártechnológiát, innovációt helyezik előtérbe a működésük során.
Bizonyára sokan nem gondolunk arra, hogy a közeljövőben szűkében lehetünk a homoknak, pedig ez a helyzet.

Az egy hétig tartó perben hozott ítélet szerint a bíróság 132 kilogramm heroin és 55 kilogramm metamfetamin csempészésében találta őket bűnösnek.
Szijjártó Péter külügyminiszter tárgyalásokat folytatott Nguyen Manh Hung vietnámi információs és kommunikációs miniszterrel, amelyen szó volt a szabadkereskedelmi és beruházásvédelmi tárgyalásokról is.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Akár a mesterdiploma megszerzésééig.

Lehet jobb is – kommentálta a videót a miniszterelnök.

A magyar rendőrök teljesítményéről mindenki elismerősen nyilatkozott.

Mindaddig nagyon érzékeny a kifejezésre, amíg nem ő használja másokkal szemben.

Meredeken nőtt a menedékkérelmek száma.

Az ukrán elnök kijelentette: a várost állandó orosz dróntámadások fenyegetik, ezért többletvédelemre van szükség.

Az ukrán elnök egyik legközelebbi szövetségese is érintett az ügyben.

Több mint ezer labdarúgót tiltottak el ideiglenesen Törökországban.

Szakmai tévedéseket oszlat el az Oeconomus gazdaságkutató elemzője.

A honvédelmi miniszter büszke a magyar békefenntartókra.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.