A gazdaság is a vakcinát várja
A gazdaság állapota erősen hasonlít a betegségben szenvedő szervezetéhez, így kézenfekvő az orvosi kezelés analógiája.
A gazdaság állapota erősen hasonlít a betegségben szenvedő szervezetéhez, így kézenfekvő az orvosi kezelés analógiája.

Szájer József, a Fidesz–KDNP európai parlamenti delegációjának elnöke többek között azt elemzi, hogy az Európai Parlament járványhelyzetbeli ténykedése miképp megy szembe a jogállamiság követelményeivel.

A Fidesz arra kéri Gyurcsányt és az egész baloldalt, ha már segíteni nem akarnak a védekezésben, legalább ne akadályozzák azt.
Számtalan olyan dolog van a nagyvilágban, amit vagy közvetlenül, vagy némi átalakítással át lehetne venni.

A számokból egyértelműen kiderül, hogy Magyarország időben hozta meg a szükséges járványügyi döntéseket.

A mintegy 4,5 milliárd internetfelhasználó digitális tevékenysége a következő években még tovább fog nőni.

A közneveléséért felelős államtitkár szerint a szervezet el akarja lehetetleníteni a védelmi intézkedéseket.
A kormányfő kiemelte: a globális járvány nagy kihívást jelent nemcsak az egészségügyi rendszerek, hanem a gazdaság számára is.
Olivier Véran megdöbbentő adatokat tett közzé, amelyek szerint Franciaországban két másodpercenként megfertőződik valaki.

Az Adevarul szerint a világjárvány a kabinet taktikai célkitűzését, az előre hozott választások kiprovokálását is keresztülhúzta.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A nagy tűzlepkét a kihalás fenyegeti.

Miért a Fidesz a biztos választás? Orbán Viktor felelt a kérdésre.

Menczer Tamás szerint a Tisza elnöke jogi lépésekkel menekül a politikai kérdések elől.

Pénteken este és éjszaka többfelé veszélyes útviszonyokra kell számítani.

Heti összefoglaló.

Napi összefoglaló.

A cseh gazdaság teljes rendbetételével kezdi meg a munkát a kabinet.

Szörnyű, katasztrofális – ezekkel a jelzőkkel illeti csapatát a lengyel sportsajtó, miközben fejet hajt a magyarok teljesítménye előtt.

Marty McFly, egy különleges sportautó és az időutazás: derítse ki, mennyire emlékszik a sorozat ikonikus pillanataira ezzel a gyors kvízzel!

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.