Ellenszélben a vakcinapragmatizmus 

Ki akarna egy olyan vakcinát behozni, amelyik nem garantálja állampolgárai biztonságát, egészségét?

Moszkva, 2020. szeptember 17. Egszsggyi dolgoz egy koronavrus (SARS-CoV-2) elleni vakcint tartalmaz fiolt tart a kezben, mieltt beadn egy nkntentes egy moszkvai krhzban 2020. szeptember 17-n. Az j vakcint Szputnyik V nven regisztrltk s most kezdik a tmeges tesztelst. MTI/EPA/Szergej Ilnyickij Fotó: Szergej Ilnyickij Forrás: MTI/EPA

A koronavírus-járvány európai elterjedésével majdnem egyidejűleg indult meg a diskurzus a megoldást jelentő vakcina előállításáról és tömeges beszerzéséről. Érthető, hiszen mindenki minél hamarabb akart szabadulni az eddig nem látott és tapasztalt egészségügyi veszély árnyékától és a keretek közé szorított mindennapoktól. Márciusban ez még csak egy távoli célnak tűnt, ám az elmúlt hetekben már naponta a különböző gyártók által fejlesztett vakcinák tesztelési fázisairól és eredményeiről olvashattunk, és bár túlzó lenne azt állítani, hogy napok választanak el tőle, mostanra elmondható, hogy reményeink szerint tavasszal már bejelentkezhetünk az oltásra az orvosunknál. Amióta a járvány a mindennapjaink részévé vált, a vakcina jelentette az alagút végén a fényt, most az ezzel kapcsolatos híreknek az EU mégis politikai színezetet kíván adni.

Mi is zajlik ugyanis jelenleg? Az uniós állam- és kormányfők a legutóbbi személyes csúcstalálkozójukon, majd az azt követő online egyeztetésen is a koordináció megerősítésében egyeztek meg az oltások kifejlesztése, gyártása és elosztása terén. Ezek során a vezetők nem tettek kizárólagossági nyilatkozatot az uniós megközelítés mellett, nem állapodtak meg arról, hogy csak ez a megoldás vezethet a vakcinák beszerzéséhez. Emellett az is ismeretes, hogy az Európai Bizottság jelenleg is tárgyalásokat folytat több oltóanyaggyártóval, eddig három, vételről szóló megállapodást kötött a vakcinákhoz való hozzáférés biztosítása érdekében, illetve további három gyártóval nemsokára sor kerülhet a tárgyalások lezárására.

Magyar részről már hetek óta jelezte a kormány, hogy orosz, kínai és izraeli gyártókkal is egyeztet, a cél ugyanis az, hogy mihamarabb vakcinához jussunk. Erre még csak elszórva ­reagáltak az Európai Bizottság részéről. Azonban amikor először a magyar miniszterelnök, majd Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter bejelentette, hogy december végén, január elején Oroszországból várható a koronavírus elleni első adag vakcina hazánkba, amellyel megkezdődhetnek az itthoni tesztelési folyamatok, nagy tömegben pedig valószínűleg áprilisban érkezik meg az oltóanyag, már úgy érezte Brüsszel, hogy hivatalosan is el kell igazítania a magyar kormányt.

A bizottság szóvivője kijelentette: nem kérdéses, hogy minden vakcinának, amely az Európai Unióban elérhető vagy elérhetővé válik, meg kell felelnie az ilyen jellegű termékekre vonatkozó uniós minőségi és jóváhagyási előírásoknak, eljárásoknak. Nem lehetséges EU-n kívüli országból oltóanyagot vásárolni és használni a szükséges és érvényben lévő uniós eljárásoknak és elvárásoknak való megfelelés hiányában. Amennyiben erre kerülne sor, úgy valamilyen szankciós eljárást kellene indítani az adott tagállam ellen.

Pár napra rá a bizottság egy másik képviselője újra érintette a kérdést, és már óvatosabb hangnemben, módosított tartalommal tette hozzá: „Vannak bizonyos kivételek, amelyek lehetővé teszik a tagállamok számára, hogy vészhelyzetben ideiglenesen uniós engedély nélküli termékeket helyezzenek forgalomba. Ezekben az esetekben a tagállamok viselik a felelősséget az ilyen ideiglenes termékek használatáért.” Természetesen ezt követően azért elítélte a magyar megközelítést és eljárást.

A magyar miniszterelnök kedd este további tájékoztatást adott a vakcina beszerzésének helyzetéről. Ebben kifejtette, hogy bár az EU-ból már december végén, január elején érkezhet kis mennyiségben oltóanyag, áprilisra pedig egy nagy mennyiségű európai szállítmány is várható, ha azonban Európán kívüli gyártókkal korábban meg tudunk állapodni megfelelő minőségű vakcina beszállításáról, akkor erre a lehetőségre is nyitottak leszünk.

Mindezt figyelembe véve felmerül bennem a kérdés, hogy mi is a probléma ezzel a megoldással. Tiszteletben tartva azt, hogy az uniós intézmények, azon belül is az Európai Bizottság, illetve az egyes tagállamok politikailag mit gondolnak Oroszországról, Kínáról vagy Izraelről, továbbá hogy milyen viták zajlanak az EU-n belül, amikor az uniós külpolitika irányairól értekeznek, ez a jelenlegi helyzet nem erről szól. Nyilvánva­lóan senki sem feltételezi, feltételezheti, hogy bármilyen uniós tagállam kormánya olyan vakcina beszerzése mellett döntene, amely nem felel meg a minőségi kritériumoknak. Ha csak politikai oldalról nézzük: ki akarna egy olyan vakcinát behozni, amelyik nem garantálja állampolgárai biztonságát, egészségét?

Ha kizárólag a politikai haszonszerzés szemszögéből vizsgáljuk – és sajnos napjainkra néha már ezt sem lehet kizárni, amikor brüsszeli és ellenzéki támadásokat elemzünk –, ki gondolhatja azt, hogy támogatottság szempontjából pozitív hozadéka lehetne annak, ha nem a megfelelő minőségű vakcinák beszerzése mellett döntene a kormány. Ki gondolná azt, hogy amennyiben a legkisebb kétely is felmerül az EU-n kívülről hozott vakcinák hazai tesztelése során, akkor azt továbbadnák az egészségügyi rendszernek? Ha azonban nem ez a probléma – márpedig ez meglátásom szerint kizárt –, akkor csak egy válasz maradt arra a kérdésre, hogy miért kritizálják Magyarországot azért, mert az EU-n kívülre merészkedett a vakcina mihamarabbi beszerzése érdekében: nem illeszkedik az EU „morális magasrepülésének” képébe, hogy olyan országtól vegyünk vakcinát, amelyikkel más kérdésekben hadilábon állunk. Nem tetszik nekik, hogy ­megint Magyarország volt az az ország, amelyik nemzeti pragmatizmusból háttérbe állította ezeket a kérdéseket, és a mihamarabbi normalizálódás érdekében az EU komfort­zónáján kívülre lépett.

Nem vonom kétségbe, hogy az Európai Bizottság feszített tempóban dolgozik és egyezkedik az összuniós vakcinára vonatkozó megállapodás és beszerzés érdekében. A kérdés számomra most mégis az, hogy nem túl nagy-e a hangsúly azon, hogy együtt érjünk el valamit – mert az EU-nak napjainkban nagy szüksége van a közös sikerekre – ahelyett, hogy arra törekednénk, hogy mihamarabb megszabaduljunk ettől az egész közösséget megbénító kórtól.

A szerző az Alapjogokért Központ EU-s műhelyének projektvezető-helyettese