Mostanában egyre sűrűbben keletkezik az embernek olyan érzése az ellenzéki térfélre tekintve, hogy ezek ugyanazok. Egy valóban jobboldali patriótának ez persze evidencia, de mivel az ellenzéki politika mára magára öltötte a Kész átverés show minden jellemzőjét, érdemes lehántanunk a hazugságrétegeket a karcsúsított méregzsák megnyilvánulásairól.
A legdurvább szemfényvesztés részéről, hogy közénk valónak hazudja magát, és ebben önzetlen segítőkre talált a dollármédia és a társutas digitális verőemberek társaságában is.
Már Márki-Zay Péter idején megszületett az a teória az Orbán-fóbiás agytrösztben, hogy a rendkívül sikeres miniszterelnököt egy olyan kihívó tudja legyőzni, akiről sikerül elhitetni, hogy keresztény, konzervatív, jobboldali értékeket vall, mégis minden ízében elutasítja a Fidesz politikáját. Az, hogy az előző választáson csúfos kudarcot vallottak ezzel az elképzeléssel, nem jelentette azt, hogy el is vetették. Sőt inkább tovább fejlesztették azt, és egy Orbánt látszólag istenítő, több jól fizető állást betöltő, a Fidesz rendezvényein az első sorban csápoló figurát húztak elő a kalapból, aki még feleséget is úgy választott, hogy a családi fészek is kormányközeli legyen.
Erről a politikai kalandorról kellene most elhitetni, hogy értékrendje továbbra is nemzeti, patrióta, konzervatív, keresztény, jobboldali, csak a Fidesz ment el annyira rossz irányba Orbán Viktor vezetésével, ahová már tisztességes, becsületes, hazáját szerető ember nem követheti. Ám ezen a ponton ér el a családját, politikai közösségét, barátait, segítőit eláruló, mentálisan zavart amorális csődtömeg a politikai karrierjének első megkerülhetetlen csapdájához. Meg kell indokolnia az árulást. Azt nem mondhatja, hogy csak későn vette észre, hogy rossz oldalon áll, mert azzal egyben az alkalmatlanságát is leleplezné. Igaz, hogy Orbán Viktor tíz-tizenkét lépéssel előbbre jár minden ellenfelénél, de kihívójának sincsenek évei, hogy felismerje, merre tart.
Azt sem hiszi el ma már senki, hogy csak úgy előpattant a semmiből, és megvilágosodván fordult szembe mindennel és mindenkivel, hogy megváltója lehessen az ő drága népének. Még a kérdést is röhejesnek találta, ami arra vonatkozott, lenne-e politikus, hogy változtasson a kritizált helyzeten. Aztán mégis az lett. Jobban mondva azzá tették a háttérben nyüzsgő, megannyi vereség által frusztrált balliberális kavarógépek, akik az egész jelenséget kitalálták. Gyorsan a szájába is adták a zsebmessiásnak az unásig szajkózott mantrát az országot szétlopó maffiakormányról, az egészségügy és az oktatás szétveréséről, a Putyin pincsijévé vált megzsarolt miniszterelnökről, a bűnös oroszpártiságról, az elkótyavetyélt lehetőségekről, az egész baloldali legendárium ócska közhelyeiről. Ő pedig fel is mondja a leckét Brüsszelben és az országjáró körútjain is, amelynek állomásain egyre fogyatkozó közönsége nem győz ámulni, mennyire jól ismeri ez a Fideszből jött ember a volt haverjai minden viselt dolgát. Ájult rajongásuk törli emlékezetüket, és nem esik le nekik, hogy ezt hallgatják minimum tizenöt éve. Így aztán nem teszik föl a kérdést, mitől lenne nemzeti, patrióta egy áruló, akik a globalisták szövegeivel támadja az elárult társait. Mi kimondhatjuk bátran: a telefontolvaj soha nem volt a mi emberünk.
Ám sajnos valamilyen tömeghipnózis vagy más, eddig ismeretlen pszichikai ráhatás miatt a nyelvi utalásokon túl sokkal egyértelműbb jeleket sem vesznek észre a nagy átverés áldozatai. Nem látják például, hogyan lepi el a Tisza holdudvarát a 2010-ben megbukott posztkommunista politikusok és álliberális volt SZDSZ-es értelmiségiek hada.
Ők azok, akik bőszen írják a történelem kerekét visszaforgató programot, és akiket először letagadott a téeszelnök, majd megtiltotta a Tisza-szigeteknek, hogy meghívják őket előadásokat tartani, mert mindent kikotyognak, amibe ugye belebuknak.
