A jogállam a jog uralma az emberek fölött, vagyis az az elv, hogy a szabályokat be kell tartani, hogy a jog nem lehet személyválogató. A joguralom azt jelenti, hogy nem emberek uralkodnak emberek felett, hanem a jog az úr, ami – szemben a gyakran elfogult, egyes emberrel – egyenlő, igazságos, pártatlan mércével mér.
Ha a demokrácia és a többségi akaratot folyamatosan kontroll alatt tartó jogállamisági elvek egyensúlyban vannak, garantálni tudják a társadalmi akarat és a polgárok, a kisebbségek jogainak összeegyeztetését, ezzel a társadalom békéjét. Ha akár egyik, akár másik irányban megbomlik ez az egyensúly, az könnyen veszélybe sodorhatja a modern demokratikus jogállamot. Az egyén, a bizonyos közösségek jogait figyelmen kívül hagyó jogalkotás jelentős társadalmi elégedetlenséget, konfliktusokat eredményez, a jogállami intézkedések túlzásba vitele pedig aláássa a kormányzat cselekvőképességét, kikezdi az embereknek a demokratikus intézményekbe vetett hitét. Mi, magyarok jól ismerjük a példákat mindkét esetre.
Félelem a nacionalizmustól és a többségi önkénytől
A jogállamiság témája a rendszerváltozás óta folyamatosan napirenden volt. A szabadságukat, a szabad politikai versenyt, a szabad választásokat 1989–1990-ben frissen újra kiharcolt társadalmaink számára a demokrácia, a többségi választás elsődleges és kétségbevonhatatlan érték volt. A folyamatot nyugatról segítők, befolyásolók kezdettől azt tartották fontosnak, hogy a többségi demokrácia elve mellett – úgymond – a nacionalizmust és az esetleg önkényessé váló többségi akaratot kordában tartó intézményrendszer, a jogállamiság és az alapjogvédelem alapvető, aktív tényező legyen ezeknek az országoknak az új alkotmányos rendszerében.
A nyugati országokban épp ekkoriban vált uralkodóvá, hogy a Hans Kelsen-i értelemben eredetileg csupán államszervezési, hierarchikus céllal létrehozott alkotmánybíróságok ezen a funkción messze túllépő, tartalmi, alapjogvédelmi feladatokat, jogosítványokat is magukra vettek. A bírósági vagy bírósági típusú, de valójában negatív jogalkotási természetű eljárások túlerőltetése következtében feltámadt a veszély, hogy megbomolhat a hatalmi ágak közt kialakult egyensúly és kölcsönös ellenőrzés elve, mert egyre mélyebbre behatoltak az addig alapvetően többségi, demokratikus legitimációjú jogalkotás terepére. Erre a korszakra tehető az alapjogvédelmi intézmények, az ombudsmanok, a nemzetközi bíróságok nemzeti, állami jogköröket puha szabályaikkal, érvelési rendjükkel a jogbiztonság szempontjából szintén problematikus módon kikezdő elszaporodása, befolyásuk korábban nem látott növekedése.