A kényszerszünet után folytatódik az oktatás Izraelben
Az országban az utóbbi hetekben a koronavírus-járvány fokozatosan visszaszorult.
Az országban az utóbbi hetekben a koronavírus-járvány fokozatosan visszaszorult.

A Szent Kereszt Plébánia híveinek Darvas-Kozma József címzetes esperes vezetésével mutattak be szentmisét.

Eredményesen küzdöttünk a járvány ellen, így újraindulhat az élet az ország egész területén.

Sophie Wilmès látogatása kudarcosra sikerült, a személyzet hátat fordított a miniszterelnöknek.

A COVID-19 vírus okozta betegségből felgyógyultak száma immár meghaladta az 1,6 milliót.

A járvány megfékezéséért vívott első csatát fényesen megnyertük – mondta a miniszterelnök.

A kormányfő hivatalos oldalára felkerült posztok alapján szombaton fontos döntések várhatóak.

A Bundesligában előírás, hogy a játékosoknak a mérkőzéseket megelőző napon negatív tesztet kell szolgáltatniuk.

Az ellenanyagok klinikai tesztjeinek második szakasza júliusban fejeződik be a távol-keleti országban.
A koronavírus-járvány miatti korlátozások feloldásának újabb állomása június 3-án jön el.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Háború vagy béke, erről kell dönteniük a magyaroknak április 12-én – mondta Menczer Tamás.

A Tisza pártelnöke egy éve még hazugságnak nevezte az édesanyák adómentességét.

A Tisza Párt gazdaságfejlesztési és energetikai felkészülését Kapitány István, a Shell egykori alelnöke vezeti.

Kapitány István ideális választás a rezsicsökkentés megtöréséhez.

Az Európai Unió és a Mercosur (Dél-amerikai Közös Piac) képviselői szombaton a paraguayi fővárosban, Asunciónban több mint huszonöt éven át tartó tárgyalás után aláírták a két szervezet közötti szabadkereskedelmi megállapodást.

A közösségi médiában osztotta meg bejegyzését.

A helyzetet tovább rontja a rendkívüli hideg.

Ki a fene akarja, hogy a pénzügyeit a „magyar Jockey Ewing” kezelje?

A Leipzig ötven percig dominált, majd összeomlott. Olise csereként beállva egy gólt és három gólpasszt szerzett, Musiala assziszttal tért vissza.

Az új jegyár máris komoly vitákat váltott ki.

Arne Slot csapata szombaton többek között a magyar középpályás kihagyott büntetőjéért is súlyos árat fizetett.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.