Enyhítéseket vezetnek be a csehek a maszkviselés szabályaiban
Május 25-től lényegében megszűnik a maszkok kötelező viselete a köztereken, az utcákon.
Május 25-től lényegében megszűnik a maszkok kötelező viselete a köztereken, az utcákon.

A horvát válságstáb feloldotta a lakhelyelhagyási tilalmat, és visszaállította a távolsági közösségi közlekedést.
A meghozott intézkedéseknek köszönhetően az említett államok sikeresen tartották kordában a járványt.

Az országban az azonosított fertőzések száma elérte az 52 ezret, és több mint 8500-an hunytak el eddig a betegségben.
A Felkelő Nap országában az elmúlt napokban csökkent a naponta feljegyzett koronavírus-fertőzéses esetek száma.
A mentőszolgálat főigazgatója elmondta, mintegy 400 ezer km-t tettek meg munkatársai a járványhelyzet miatt.

A legtöbben ezt az állatfajt tartják többek között a Covid-19 betegséget okozó SARS-CoV-2 eredeti hordozóinak is.
A külügyi szóvivő megfogalmazása szerint „az Egyesült Államok ellensége nem Kína, hanem az új koronavírus”.
Veszteséget könyvelt el a társaság, de felkészült a nehézségekre.

Az európai uniós belügyminiszterek videós konferenciáján konkrét időpontot még nem jelöltek ki.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Háború vagy béke, erről kell dönteniük a magyaroknak április 12-én – mondta Menczer Tamás.

A Tisza pártelnöke egy éve még hazugságnak nevezte az édesanyák adómentességét.

A Tisza Párt gazdaságfejlesztési és energetikai felkészülését Kapitány István, a Shell egykori alelnöke vezeti.

Kapitány István ideális választás a rezsicsökkentés megtöréséhez.

Az Európai Unió és a Mercosur (Dél-amerikai Közös Piac) képviselői szombaton a paraguayi fővárosban, Asunciónban több mint huszonöt éven át tartó tárgyalás után aláírták a két szervezet közötti szabadkereskedelmi megállapodást.

A közösségi médiában osztotta meg bejegyzését.

A helyzetet tovább rontja a rendkívüli hideg.

Ki a fene akarja, hogy a pénzügyeit a „magyar Jockey Ewing” kezelje?

A Leipzig ötven percig dominált, majd összeomlott. Olise csereként beállva egy gólt és három gólpasszt szerzett, Musiala assziszttal tért vissza.

Az új jegyár máris komoly vitákat váltott ki.

Arne Slot csapata szombaton többek között a magyar középpályás kihagyott büntetőjéért is súlyos árat fizetett.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.