
- Magyar Nemzet
- világjárvány
világjárvány

Érvényben maradnak a korlátozások Németországban
1 nap alatt 180-nal nőtt a járvány halálos áldozatainak száma Nagy-Britanniában
A halálos áldozatok életkora 32-től 98-ig terjed, és négyüket leszámítva mindannyiuknak más egészségügyi problémáik is voltak.
Újabb légitársaság jelentette be teljes leállását
2000-hez közelít a romániai igazolt fertőzöttek száma
Az önkormányzatok segítségét kérik a dísznövény-termesztők
Jól van a korábban koronavírussal diagnosztizált walesi herceg
Üres szállodák kivilágított ablakain keresztül küld üzenetet a magyar főváros
A járvány árnyékában 134 forint egy liter benzin
A klub még pszichológussal is próbál segíteni.
Szijjártó Péter a Parlament támogatását kéri a védekezési intézkedésekhez
Az Országgyűlés várhatóan a kormánypárti képviselők támogatásával fogadhatja el a koronavírus-járvány elleni intézkedések meghosszabbításáról szóló előterjesztést.

Fontos híreink
Szalah nemezise vagy Budapest hőse örülhet?

Afrika-kvíz

Könnyű lesz az újévi diéta: több népszerű csokoládé csomagolása is durván összement

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

A magyar konyha legerősebb szuperélelmiszere
Hagyomány, konyha és tudás egy gerezdben.

Lendületet kapott a Fidesz, Magyar Péter felsült
A miniszterelnök magabiztos fellépése és tudása mellett Magyar Péter korábbi sikertelenségei különösen látványossá váltak.

Letagadják, de folyton elszólják magukat: lelepleződtek a Tisza titkos tervei + videó
Adóemelések, nyugdíjcsökkentés, a rezsicsökkentés felszámolása és a családtámogatások visszavágása is szerepelhet a tervek között.

Nem tetszenek a különadók Magyar Péter új globalista emberének
A Tisza Párt kivezetné a bankok és az energiaszektor különadóját, helyette a magyar embereken csattanna az ostor.
Külföldi híreink

Mercosur–EU-megállapodás: az európai gazdák fizethetik meg a brüsszeli alku árát
Miközben az agrárium veszít, az európai ipar nyer.

Koránnal űzte az ördögöt sérült gyerekekből a tanárnő
Azt is mondta nekik, hogy megöli őket.

Kampányra készül az FPÖ, Svédországban tombol a migránserőszak
A nap legfontosabb külpolitikai hírei!
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Erre senki sem számított, Kéri László ütötte be az utolsó szöget Magyar Péter közéleti koporsójába

Ha ez nem világos bizonyíték, akkor mi?

Párkányi Raab Péter: A hitemet nem tudom szóban kifejezni, de elmondom a szobraimmal
A Kossuth-díjas szobrászművésszel alkotásról, mesterről, hitről is beszélgettünk interjúsorozatunkban.

Feladta magyar identitását a Csíkszereda? Az erdélyi klub Szijjártó Péter közbenjárását kérte
A csapat célja: elkerülni az osztályozót, így kiharcolni a biztos bennmaradást a román bajnokság legfelső osztályában.

Bagarja és a többi békebarát
Vannak háborúpártiak, vannak békebarátok, és vannak összezavarodott elméjű szerencsétlenek, akik azt sem tudják, mibe keveredtek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
