Továbbra is fenn kell tartani a koronavírus-járvány lassításáért elrendelt korlátozásokat Németországban – hangsúlyozta a német szövetségi kormány szóvivője hétfőn Berlinben. Ugyancsak hétfőn a bajor tartományi kormány bejelentette, hogy a más német tartományoknál korábban bevezetett és szigorúbb intézkedések legalább április 19-ig érvényben maradnak.
A szövetségi kormány szóvivője, Steffen Seibert a tartományi kormányokkal együtt kidolgozott járványlassítási irányelvek alkalmazásáról elmondta, hogy sikerült négy-öt napra emelni a regisztrált fertőzések számának duplázódási idejét, de ez még nem elég. El kell érni, hogy legalább tíz napra emelkedjék a duplázódási idő, és még jobb lenne, ha a tíznapos határértéket is meghaladná.
Csak a vírus terjedésének további fékezésével lehet biztosítani, hogy minden beteg megfelelő ellátást kaphasson. Ezért a március közepe óta fokozatosan bevezetett, és egy hete megszigorított előírások tapasztalatainak köztes mérlege csak az lehet, hogy „maradéktalanul fenn kell tartani minden intézkedést” – mondta a szóvivő.
Steffen Seibert hozzátette, hogy a hét végén, vagy a jövő hét elején lehet majd pontosan felmérni, hogy mennyire hatásosak az eddigi korlátozások – tette hozzá Steffen Seibert.
Ismertette, hogy Angela Merkel kancellár szerdán újabb tanácskozást tart a tartományi kormányok vezetőivel. Mint mondta, további szigorításokat egyelőre nem terveznek, így a telefonkonferencián nem is új lépésekről tárgyalnak majd, hanem az eddigi folyamatokat értékelik.
Németországban március 16-tól fokozatosan minden tartományban bezártak az iskolák, a kulturális és szabadidős intézmények és a legtöbb üzlet. A gazdaság is takaréklángon működik, felfüggesztette a termelést például valamennyi autógyár. Egy héttel később, március 23-án bevezették, hogy csak fontos okból lehet elhagyni az otthonokat, és kettőnél több ember nem tartózkodhat együtt közterületen, kivéve, ha mind ugyanabban a háztartásban élnek. A nem közös háztartásban élőknek legalább másfél méter távolságot kell tartaniuk egymástól. A vendéglők, kifőzdék, menzák működését is korlátozták, csak elvitelre készíthetnek ételt.