Magyar gimnazista oldotta meg a 3D nyomtatás mindenki által ismert problémáját
Ezüstérmet nyert vele a tudományos világbajnokságon.
Ezüstérmet nyert vele a tudományos világbajnokságon.
Az utolsó percek, amelyek sokszor kiesést, vereséget, összeomlást jelentettek számukra, újabban minket erősítenek.
A világverseny szlogenje a Beauty with a purpose (Szépség céllal) lesz.
A Muse Creative Awards-on nemzetközi megmérettetésén közel négyezer nevezésből választották ki a legjobbakat.
Két hazai miniműholdat indítottak útjukra tavaly decemberben, és az Európai Űrügynökség egyik kutatóműholdján is magyar fejlesztésű berendezések kaptak helyet.
A kormány több eszközzel támogatja a cégeket a digitális átállásban: többek között a csaknem 50 milliárd forintos keretösszegű Modern vállalkozások programmal – hangsúlyozta az államtitkár.
„Idén négy olimpiai kvalifikációs világbajnokságot rendeztünk, amelyeknek rendkívül jó visszhangja volt, és a nemzetközi szövetségek is mindenhonnan dicsérő szavakkal illettek bennünket”.
Sikeres időszakon van túl a közelmúltban alapított Nemzeti Sportügynökség, amely a különböző világesemények szervezésében játszik főszerepet, és segíti a sportági szakszövetségek munkáját. A junior úszó-világbajnokság már lezárult, a cég jelenleg a hétfőn
Nem az a kérdés, hogy milyen lesz a jövőnk, hanem az, hogy lesz-e egyáltalán – köszöntötte múlt pénteken a Solar Decathlon Europe 2019 rendezvényt videóüzenetben Áder János.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Közben a fronton egyre rosszabb helyzetben Ukrajna.
Az EU–USA vámmegállapodást is értékelte a kormány, Orbán Viktor nem kertelt.
Több megyére adott ki árvízriasztást a meteorológiai szolgálat az államban, akár 10 centiméter eső is eshet.
A Tesla Model 3 a legnépszerűbb, de az európai és ázsiai e-modellek is megfizethetőek. Mi az áresés oka?
25 utast kórházba kellett szállítani.
Ha valaki nincs otthon a kézbesítés időpontjában, letéti postahelyen lehet átvenni a juttatást tíz munkanapon belül.
Dömötör Csaba szerint Magyar Péter agrárszakembere sértegeti a magyar gazdákat, és támogatja a brüsszeli megszorításokat a hazai agráriummal szemben.
25 utast kórházba kellett szállítani.
Ha valaki nincs otthon a kézbesítés időpontjában, letéti postahelyen lehet átvenni a juttatást tíz munkanapon belül.
Dömötör Csaba szerint Magyar Péter agrárszakembere sértegeti a magyar gazdákat, és támogatja a brüsszeli megszorításokat a hazai agráriummal szemben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.