
- Magyar Nemzet
- vírus
vírus

Több országban új fertőzötteket jelentettek, folytatódik az evakuálás
Malajzia, Dél-Korea és Vietnam is újabb koronavírusos megbetegedéseket jelentett kedden, Új-Zéland és Vietnam pedig folytatja állampolgárai evakuálását Kínából.
A fertőtlenítő nem helyettesíti a szappant
Dömötör Csaba: Nincs információ magyar fertőzöttről
Az államtitkár hangsúlyozta, hogy minden egészségügyi intézmény felkészült az esetleges fertőzöttek fogadására, a kormány pedig operatív törzset hozott létre a szükséges intézkedések koordinálására.
Madzsonggal és házi karanténnal indult a patkány éve
A történtek dacára meghitt hangulatban telt a kínai holdújév kéthetes ünnepe a koronavírus epicentrumában, Vuhan városában.
A díszmadarakat is elérheti a kór
Nemcsak a baromfikra jelent veszélyt a madárinfluenza-járvány, a vadmadarak által terjesztett kór a vadasparkok és állatkertek lakóit is elérheti.

Fentről érkező fertőzések
A szakemberek régóta sejtik, hogy a vonuló madarak élőlényeket is szállítanak magukkal. A feltételezésből bizonyosság lett: mára tudjuk, hogy emberre is veszélyt jelentő vírusokat is terjeszthetnek.

Gyors ütemben terjed a vírus
Ötvenhatra emelkedett vasárnap Kínában az új típusú koronavírus halálos áldozatainak a száma, miközben világszerte kétezer fölött van már a fertőzöttek száma.

Készenlétben a magyar szakhatóságok
Már több országban a reptereken ellenőrzik a Kínából érkezőket, attól félve, hogy a távol-keleti ország utasai magukkal viszik a felkeresett országba a rettegett kórt.

Nincs magyar érintettje a koronavírusnak
A WHO tájékoztatása szerint Európában nincs megerősített eset, és egyelőre nincs ok rendkívüli intézkedésre – mondta Szijjártó Péter.
Fontos híreink
Kína és Oroszország együtt tartaná fenn a globális rendet

Magyarország kiutasítja a kényszersorozásban részt vevő ukránokat, a NATO főtitkára Ukrajnát élteti

A Manchester City megoldotta, elhappolhatja a trófeát az Arsenal orra elől

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Beigazolódott: kettős játszmát játszik a Tisza + videó
Magyar Péterék mást mondanak, mint amit terveznek, csak pozíciókat akarnak szerezni.

Gyurkó ajándékot küldött Orbán Viktornak + videó
Hatvanhét pozitív gondolatot írt a kisfiú.

Hankó Balázs: Valódi sikerprogram a Pannónia
A miniszter rámutatott, az egyetemisták számára fontos a nemzetközi tapasztalat.

Kocsis Máté Magyar Péternek üzent: Hallom, el akarsz minket hallgattatni! + videó
Az ügy előzménye, hogy a miniszterelnök megosztott egy videót, amelyben imitálták Von der Leyen és a magyar beosztottja közötti párbeszédet.
Külföldi híreink

Bevallották az ukránok: tényleg bankautomatának nézik az EU-t
Ukrán politológus ismerte el, hogy jogosak Orbán Viktor csatlakozás elleni érvei.

Orbán Viktor: Életveszélyes Ukrajna területére nyugat-európai katonákat vezényelni
Mindent meg kell tennünk az ellen, hogy egy szláv testvérháborúból először regionális, aztán európai, majd világháború legyen.

Negyvenezer dollárért a határon túl: iparág épült az ukrán katonák kimenekítésére + videó
Egy bűnbanda kriptovalutában kérte el a több tízezer dolláros „szolgáltatási díjat”.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Otthonteremtés: átlépte a folyósított hitelszerződések száma a 22 ezret
A kihelyezett hitelösszeg 750 milliárd forint.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf videóban üzent: azonnali kiutasítás jár a kényszersorozásért
Egy súlyos szívbeteg magyar állampolgár az erőszakos elhurcolása után az életét vesztette.

Szijjártó Péter: Halló, Evelin? + videó
A külügyminiszter Laoszból jelentkezett be: magyar cégek adták át az ország első központosított szennyvíztisztítóját.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

