Egységesen lépnek fel a V4-ek
A visegrádi országok olyan jelölteket támogatnak az Európai Unió vezető tisztségeire, akik megfelelő tapasztalattal és felkészültséggel rendelkeznek.
A visegrádi országok olyan jelölteket támogatnak az Európai Unió vezető tisztségeire, akik megfelelő tapasztalattal és felkészültséggel rendelkeznek.

Macron és Merkel elhibázott politikai manőverei veszélybe sodorták az egész kontinenst, valamint megágyaztak az Európai Egyesült Államok koncepciójának.

A magyar kormányfő és Milos Zeman cseh elnök tárgyalásain mindkét politikus kiemelte a visegrádi országok összetartásának és egységének fontosságát.

A visegrádi országok összefogásával sikerült elérni, hogy a bevándorlásról véleményt mondhassanak az emberek – mondta a miniszter a Fidesz országjárásának veresegyházi állomásán.
Magyarország idén megkezdte hadereje modernizálását és bővítette részvételét több NATO-misszióban is – mondta a miniszter egy washingtoni kerekasztal-beszélgetésen.

Az ipari és oktatási hagyományaikra építve Magyarország és a visegrádi országok is részt vehetnek az új technológiák kialakításában – mutatott rá az államtitkár.
Az izraeli kormány szerint a Jerusalem Post című lap pontatlanul idézte Netanjahut, aki egyáltalán nem arra célzott, hogy az összes lengyel együttműködött volna a nácikkal.
A gazdasági ügyek összekötik Németországot a V4-ekkel, a migráció kérdése azonban elválasztja – mondta Szánthó Miklós a Pozsonyban tartott csúcsról. Az Alapjogokért Központ igazgatója az ECHO TV Napi aktuális című műsorában hangsúlyozta, ez a gazdasági eg
Merkel a nizzai saláta helyett egy pozsonyi kiflire nevezett be. Szlovákia fővárosában a visegrádi négyek kormányfőivel találkozott, a mai európai viszonyok között egy szokatlanul egységes csapattal.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A rászorulóknak a tűzifát továbbra folyamatos is biztosítják.

A miniszterelnök a résztvevők kérdéseire is válaszol a háborúellenes gyűlésen.

Bemutatta energetikai szakértőjét a Tisza Párt elnöke.

Élő közvetítésünk.

Speciális ügyészségi egységet hoznak létre a „gyűlölet-bűncselekmények” üldözésére.

Egyre többen tárgyalnának Vlagyimir Putyinnal.

Az ukrán elnök foggal-körömmel ragaszkodik a foteljéhez.

Fucsovics Márton vasárnap mutatkozik be az Australian Openen.

Már a nyomvonal is végleges, megkezdődhet az ország egyik legfontosabb tehermentesítő útvonalának kialakítása.

Továbbra sem ismert, az FTC kivel pótolja a két meghatározó futballistát, Tóth Alexet és Varga Barnabást.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.