Hétfőn életbe lépett a maszkviselésre vonatkozó új szabály
Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy például egy étteremben addig maszkot kell viselni, amíg az asztalhoz ér vagy onnan felállva mosdóba megy a vendég.
Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy például egy étteremben addig maszkot kell viselni, amíg az asztalhoz ér vagy onnan felállva mosdóba megy a vendég.

Már nem csak a közösségi közlekedési eszközökön, hanem azon állomási és megállóhelyi helyiségekben is kötelező lesz hordani.
Ha valaki nem megfelelően vagy egyáltalán nem visel maszkot, akkor 8 ezer forintig terjedő helyszíni bírsággal sújtható.
A maszkok valóban megelőzhetik a koronavírus-fertőzést, de fontos, hogy jól használják ezeket az emberek – mondta az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) szóvivője.
A kormánynak nem az a célja, hogy büntessen, de a járványügyi szabályokat szigorúan be kell tartatni – mondta Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Az utóbbi napokban jelentősen megnőtt a szájmaszkot használók aránya, de nagyon sokan még mindig nem megfelelően viselik – mondta Németh Franciska, a Szent János Kórház ápolója.
A fegyverviselésről szóló törvény szigorításaként „késmentes” övezeteket alakítanának ki, valamennyi olyan közterületről kitiltanák a késeket, amelyen sok ember fordulhat meg.
Több ezren vonultak az utcára vasárnap Montrealban, tiltakozva a kormány által előterjesztett törvénytervezet ellen, amely tiltja a québeci közalkalmazottaknak a vallási szimbólumok viselését munkaidőben – közölte a CTV kanadai televízió.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A politika nem játszótér, különösen nem ezekben a veszélyes, háborús időkben, üzente a fővárosi Fidesz frakcióvezetője.

Manfred Weber kijelentései azt mutatják: az uniós elit aTisza Párttól várja az akadályok eltüntetését.

A Fidesz a biztos választás – hangsúlyozta a politikus.

Vannak olyan fővonalak, ahol ötven perccel nőtt a menetidő.

Az amerikai elnök levélben hívta meg a gázai Béketanácsba a magyar miniszterelnököt.

Trump elnök felkért, hogy csatlakozzunk a Béketanács munkájához, alapítóként. Elnök úr megtisztelő felkérését természetesen elfogadtuk – fogalmazott Orbán Viktor.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter erről a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában beszélt.

Ha ez nem világos bizonyíték, akkor mi?

Tisza is “the Hungarian outpost of Europe’s pro-war camp,” the prime minister’s political director wrote.

Riválisa elsodorta a Fradi rövidpályás gyorskorcsolyázóját, aki a palánkba csapódott az Európa-bajnokságon.

Az új díjtermékekből a tavalyi évben átlagosan már csaknem egymillió darab fogyott havonta.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.