Malombonyodalom a debreceni Vojtina Bábszínházban
Kemény Henrik nagy múltra visszatekintő Vitéz László játékát január 7-én láthatja a közönség.
Kemény Henrik nagy múltra visszatekintő Vitéz László játékát január 7-én láthatja a közönség.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A kormány számára az emberek megsegítése nem kampánykérdés, hanem alapvető állami feladat.

A magyar kormány kiáll az alacsony adókulcsok mellett.

Több ezer magányos embert ellenőriztek a hatóságok a fagy miatt.

Korcsolyázni kizárólag a kijelölt területeken biztonságos, máshol komoly veszélyt jelent, még sekély víz felett is.

Csehországnak követnie kell a jó példákat, mint amilyen az Egyesült Államok, Magyarország vagy Lengyelország – jelentette ki Andrej Babis cseh miniszterelnök.

Közös nyilatkozatban figyelmeztetett az eszkaláció veszélyére az a nyolc európai ország, amely ellenzi, hogy az Egyesült Államok annektálja Grönlandot.

Újabb aljas támadást intéztek Magyarország ellen Brüsszelből.

„Nem szeretem, amikor a saját szurkolóim fütyülnek” – jegyezte meg a Vörösök csapatkapitánya.

Egy meglepő kijelentést osztott meg a kormányfő.

A második félidőben tette fölényessé sikerét az FTC.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.