Tessék csak nézni: mutatunk egy tízmillió forintos Trabantot
A több mint hatvanéves autócsodák ma is nagyon népszerűek.
A több mint hatvanéves autócsodák ma is nagyon népszerűek.

Akár hét-tízmillió forintot is elkérnek a Trans nevű pickup legszebb példányaiért. Vajon mitől lehet vonzó?

Nem túlzás, hogy a milliárdokért a fél ország versenybe száll: a múlt héten több mint 6,5 millió alapjátékot játszottak meg a nyerni vágyók, s szinte biztosra vehető, hogy az érdeklődés nem csökken.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Nem mindennapi kiképzést teljesítettek az NKE hallgatói.

Volt ott minden.

A baloldali politkusnak nem kellett sokat várnia Menczer Tamás válaszára.

A vidéki, dolgozó embereknek továbbra is a Fidesz a biztos választás – mutatott rá az építési és közlekedési miniszter.

Rövid időre megállt, majd folytatta a munkáját.

Hivatalosan ezt állítja a szétosztásért felelős minisztérium.

Fűtés nélkül a fagyos télben.

Váratlan hollywoodi vendég Budapesten: Anne Hathaway-t kapták lencsevégre a belvárosban.

“We have been saying no to mass illegal migration for ten years," Szijjarto says.

A világ 704 klubcsapatát rangsorolták.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.