
- Magyar Nemzet
- washington
washington

Washingtont vádolta a kínai külügyminiszter
A tálibok ultimátumban követeltek választ Washingtontól a támadásaik csökkentéséről tett javaslatukra
Az afganisztáni tálibok ultimátumban követeltek választ az Egyesült Államoktól arra a javaslatukra, amelynek értelmében egy hétnapos időszakra csökkentenék a harci cselekményeket Afganisztánban, azzal fenyegetve az amerikai felet, hogy máskülönben felhagy
Kína cáfolta, hogy köze lett volna több mint százmillió amerikai adatainak ellopásához
A kínai vezetés kedden határozottan cáfolta, hogy köze lett volna több mint százmillió amerikai adatainak ellopásához az úgynevezett Equifax-botrányban.
Brüsszel ellenzi Washington béketervét
A vártnál erősebben nőtt az amerikai gyáripari megrendelések értéke decemberben
A vártnál nagyobb mértékben, az utóbbi közel másfél év legerősebb ütemével emelkedett az amerikai gyáripar megrendeléseinek értéke decemberben, de a vállalatok állóeszköz-beruházásainak szintje továbbra is gyenge maradt, ami azt jelzi, hogy az üzleti biza
Donald Trump: Washington kész segítséget nyújtani Kínának a járvány ellen
Washington kész segítséget nyújtani Kínának a koronavírus-járvány féken tartása érdekében – írta Donald Trump amerikai elnök a Twitteren hétfőn.
Nagypolitikai játszma sejlik fel a phnompeni per mögött
Igazi hidegháborús történet érkezik a végkifejletéhez most, hogy Kambodzsában elkezdődött egy hazaárulással vádolt ellenzéki politikus pere.
Iráni tábornokot likvidált Irakban az Egyesült Államok
A nyílt háború valószínűtlen, de a mostaninál is jobban elfajulhat az Egyesült Államok és Irán konfliktusa, miután amerikai dróncsapás végzett egy befolyásos iráni tábornokkal Irakban.

Japán, Dél-Korea és Kína támogatja Washington és Phenjan tárgyalási folyamatát
Japán, Dél-Korea és Kína vezetője kedden megegyezett abban, hogy támogatja Washington és Phenjan tárgyalási folyamatát, amelynek célja haladást elérni Észak-Korea atommentesítésében.
Fontos híreink
Szoboszlai Dominik a gólja és a Liverpool újabb botlása után válaszokat vár a társaitól

Bakondi György: Európában közbiztonsági válsághelyzet van

Autó hajtott a tömegbe egy karácsonyi vásáron, többen meghaltak + videó

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Kövér László: Ha háborúba rángatnak minket Oroszország ellen, mindent elveszíthetünk
Magyar Péter pártja feladná az ország szuverenitását.

Új gazdasági tér nyílhat meg, Orbán Viktor felvázolta, mi lesz a teendő
A miniszterelnök tájékoztatott: aki felkészült lesz, az tud leginkább teret foglalni majd.

Nemet mond a Tisza Pártra Fejér vármegye
A teljes vármegyében kevesebb mint tíz működő Tisza-szigetet találtunk.

Orbán Viktor beszédének három alappillére világos üzenet a 2026-os választás tétjéről
A kormányfő Kecskeméten elhangzott beszédének fő üzeneteit foglalta össze Szánthó Miklós.
Külföldi híreink

Macron megerősítette Ukrajna támogatását
Hétfőn Londonban találkozik a francia elnök, Zelenszkij, Keir Starmer brit miniszterelnök és Friedrich Merz német kancellár.

Soltész Miklós: A Kárpát-medencei magyarság erősíti a kapcsolatokat a szomszédos népekkel
Soltész Miklós a Szent Miklós-napi búcsús körmenet alkalmával köszöntötte a székelyföldi település lakóit.

A török külügyminiszter elmondta, hogyan lehet tartós a béke
A fő cél, hogy az izraelieket és a palesztinokat a saját területeiken tartsa.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Döbbenet Lipcsében, osztálykülönbség Gulácsiék Bundesliga-rangadóján
A vb-döntő hősét hatgólos hátrányban küldték pályára.

Dan Brown visszatér: A titkok titka újraírja a tudatról alkotott világképünket
Hamarosan magyarul is olvasható a szerző legújabb regénye.

Sárkány Zalán a saját nevével poénkodott, miután aranyérmet nyert az úszó-Eb-n
Négy ezüst után szombaton este aranyérmünk is lett az úszók Lublinban zajló rövid pályás Európa-bajnokságon.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

