A XV. kerületi önkormányzat és a BKV nem tudja fizetni a 224-es busz működését
Már nem lesz elérhető egy körben a Pólus, az Asia Center és a fóti Auchan.
Már nem lesz elérhető egy körben a Pólus, az Asia Center és a fóti Auchan.

A baloldali frakció a Csokonai Művelődési Központ szervezeti átalakítása mellett döntött. Az új céget, amely a médiát is felügyeli, agrármérnök-diplomával vezeti az ügyvezető.

A baloldal az önkormányzatok kivéreztetésével vádolja a kormányt. Ehhez képest a balliberális vezetésű kerületek hatalmas pénzekért kötnek megbízásokat külső cégekkel.
Pályázaton kellett nyernie a DK-s XV. kerületi önkormányzatnak, hogy végre elvitesse az illegális szemetet.

Egymás után jelennek meg illegális szemétlerakatok a XV. kerületben, ami a lakosokat is egyre inkább felháborítja.

Másfél év visszafelé mutogatás után a főváros és az önkormányzat végre elkezdett utakat javítani a XV. kerületben. Épp a városháza előtt kezdték el a munkát.

Komolytalan ajánlatot tett a XV. kerületi önkormányzat a Turjánosra, így maradt az erdőterület kitermelése.

Kifogáskeresés, időhúzás és elhibázott kivitelezési munkálatok jellemzik a XV. kerület baloldali vezetésének a fejlesztési projektjeit, amelyekért a kormányt hibáztatják.

Másfél milliárd forintos fejlesztési lehetőséget dobott vissza tavaly a XV. kerület DK-s polgármestere, elődje pedig az önkormányzat kivitelezőcégét is felszámolta.

Valahogy elfelejtette a XV. kerületi városvezetés értesíteni Fürjes Balázst arról, hogy a tárgyalást élőben akarja közvetíteni a Facebookon.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Letartóztatták kábítószer-kereskedelem miatt.

Ezek nem csodaszerek, nem ígérnek azonnali fogyást, de tudatos és helyes használatukkal félévente akár tíz-húsz százalékot is veszíthetünk testsúlyunkból.

Meghosszabbították a nemzeti konzultáció határidejét.

Először csak beszélgettek.

A hatóságok már több embert őrizetbe vettek.

A békefolyamat fájdalmas engedményeket követelhet meg Kijevtől.

A brit igazságügyi miniszter elismerte a hibát.

Adottságnak tekinthetjük, hogy a magyar gasztronómia kapcsán egy idelátogató átlagos turistának jellemzően három dolog jut eszébe: a paprika, a gulyás és a tokaji bor.

Korábbi világcsúcstartónk és Európa-bajnokunk megvágta a fejét, de ez nem tartotta vissza a lublini Eb-n.

Erre minden hazai autósnak érdemes odafigyelni - mutatjuk a részleteket.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.