Ritkán hallható műveket ad elő Miranda Liu a Pesti Vigadóban
A Sabaton arról híres, hogy történelmi témákról énekelnek, és nemcsak a svéd történelemről, hanem minden olyan történelmi eseményről, amit érdekesnek találnak.
Huszonöt esztendő. Pontosan ennyi telt el a P. Mobil Fradi-pálya-koncertjének megrendezése óta. A zenekar, ha nem is a mozgóképeken látható összetételben, de ma is él, működik.
Az egyik alapítóval, Gömör Tamással beszélgettünk a Matiné Zenekar indulásáról, a gyerekzenéről, valamint arról, hogy mi mindent lehet tanulni a gyerekektől.
Az olasz operák egyik legismertebb dirigense, Riccardo Frizza 2020-ban két alkalommal is fellép Budapesten: legközelebb ma este a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarát vezényli a Müpában.
Fábián Juli 2017 nyarán közölte a nyilvánossággal, hogy nagyobb szünetet kényszerül tartani egészségi okok miatt. Az énekesnő szűk fél évvel később, december 16-án hunyt el rákban.
Fontos a kormányzat számára, hogy a nemzeti kultúra erősödjön, ezért Magyarországon a nemzeti össztermék arányában két és félszer annyit költünk kultúrára, mint az uniós átlag – mondta az államtitkár.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Győrfi Pál elmondta, a hétvégén minden rendben zajlott.
A Premier League-érában a legrosszabb rajtját produkálja a patinás angol klub.
Egy ember megsebesült.
A tárcavezető az aradi vértanúk kivégzésének 175. évfordulóján rendezett megemlékezésen elmondta, az 1849-ben kivégzett honvédtisztek egy szent ügyért adták az életüket.
Az idei díjazottak új világot teremtettek munkásságukkal.
Felhőtlen hangulat uralkodott Szilvásváradon.
Megváltozott a Közel-Kelet stratégiai egyensúlya.
Az volt a legjobb, amikor a kicsi, agresszív, agyhalott Kula bácsi a tüntike végén bement a tévé épületébe.
Robert Lewandowski mesterhármast szerzett az Alavés otthonában.
A litván vámhivatal munkatársai több csomagot is lefoglaltak a Kalinyingrádból Moszkvába tartó vonatokon.
Feltárulnak a Galimberti házaspár művészetének titkai.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.