Előzés kanyarral

A zenei anyagot hallgatva anélkül is előjön a déjá vu, hogy honlapjukon elolvasnánk ismertetőjüket.

Nekünk, zenekritikusoknak, állítólag a mániánk, hogy mindenáron skatulyázunk, kategorizálunk. Legalábbis az alkotó zenészek szerint, akiknek többsége hidegrázást kap ettől. Hiába magyarázzuk, ahhoz, hogy az olvasó a kritizálandó anyagot illetően képbe kerüljön, muszáj nevén neveznünk a gyereket. Aztán persze belenyugszanak, sőt olyan eset is előfordult, hogy az érintett formáció éppen az egyik szakíró önkényes stílusmeghatározását állandósította a későbbiekben.

Végighallgatva az első bálozós Monument albumát néhány pillanatra érdemes elmerengeni a műfaji megjelölésen: klasszikus rock vagy inkább heavy metal? Merthogy a 2019. május 1-jén alakult társulat a két irányzat közötti mezsgyén egyensúlyozva hordozza magán e stílusjegyeket. A következő gondolat: talán mégis a berzenkedő muzsikus-szerzőknek van igazuk?

Mindenesetre hagyjuk a dobozolást, koncentráljunk a tartalomra! Kőkemény dob-basszus alapok, döngölő, ám mérsékelten zúzós, gitárcentrikus zene, mindvégig feszes tempó, sodró lendület: miként az megíratott egykoron a rock-metal képzeletbeli nagykönyvében. És máris itt a patthelyzet: a debüt album mind a kilenc tétele megfelel a fentebb említett íratlan szabályoknak, ugyanakkor képtelen kitörni ebből a nem túl tágra húzott körből. Akár ifjúságunk kedvenc indiánregényeiben, amikor is a küzdő feleket hosszú szíjon egy cölöphöz rögzítik úgy, hogy a szemben álló két harcos mozgástere kizárólag a körön belüli területre korlátozódik. E mozgásteret a fiúk igyekeznek is maximálisan kihasználni; ha nem is virtuóz módon, de a négy hangszeres muzsikus (Kis Róbert – basszusgitár, Fekete „Öcsi” Gyula – dob, Bolyó-Imgrund Márton és Kökény Sándor – gitár) füllel hallhatóan, lelkiismerettel és hozzáértéssel teszi a dolgát.

A házi szerzők (a zenekar minden egyes tagja) dicséretes módon még arra is gondot fordítanak, hogy kompozícióik lehetőleg minél dallamosabbak, könnyebben megjegyezhetők legyenek. A dalszövegeken érezhető az igényességre való törekvés, ám igazából akkor fognak majd kiteljesedni, ha a szerelem, a lányok, az „élet küzdelmei” általános tematikáját felváltja valami érdekesebb, veretesebb téma. Kovács Viktor frontember éneke nem korbácsol felesleges indulatokat, sőt nyugodtságot sugároz. Nem préseli a torkát, hogy lehetőleg minél torzabb, rekedtebb üvöltés (ami a metalban szinte kötelező!) szakadjon fel belőle, adottságait kihasználva inkább tisztán, érthetően intonálva, a jó ízlés határain belül tartott karcossággal fűszerezve oldja meg a rá rótt feladatot.

A nyolcvanas évek rock-metál zenéjében gyökerező szerzemények azonban nélkülözik azokat a megoldásokat, amelyekre felkapnánk a fejünket. A dögös riffel indított Harc és küzdelem című kezdő nóta kőkemény alapokra ültetett vérpezsdítő tempójával, fülben maradó dallamával jó felütésnek bizonyul, kár, hogy némileg szerényebb kivitelben, ám ugyanezen kaptafára húzva még öt dalt elhelyeztek az albumon. A sorból csupán a lassabb, lírai Terheim súlya, valamint a Szemek a sötétben opusza lóg ki, ám a nagy áttörést ezekkel sem sikerül elérni.

A teljes zenei anyagot hallgatva anélkül is előjön a déjá vu érzés, hogy hivatalos oldalukon elolvasnánk zenekari ismertetőjüket, miszerint az Ossian és a Pokolgép mellett Kalapács József énekes zenei vonalát követik. Amennyiben úgy gondolják, hogy megelégszenek a kiváló „ősök” életművének hűséges követésével, úgy – a szűk zenei piac hazai lehetőségeit figyelembe véve – valószínűleg nem sok babért arathatnak. Megfelelő zenei-hangszerelési-szövegírói kreativitással – a stílusjegyek megtartása mellett, újszerű megoldásokban gondolkodva, különös tekintettel a változatosságra – azonban könnyedén felhívhatják magukra a figyelmet. Nem érdemes beállni a sorba! Nem csupán az ott tapasztalt tülekedés okán, de azért sem, mert az első helyek már foglaltak. Éppen ezért némi kitérő kanyarral, nagyobb sebességfokozatba kapcsolva a sor akár előzhető lehet. Zenei kvalitásaik, törekvéseik alapján pedig úgy tűnik, érdemes.

(Monument – Az ébredő, CD, Nail Records, 2020)