Rocktörténelmet írt tegnap a Tankcsapda + videó
Ők voltak az elsők és az utolsók is, akik felléptek az ikonikus helyszínen.
Ők voltak az elsők és az utolsók is, akik felléptek az ikonikus helyszínen.

Elbúcsúztatták a zenekar tagjai.

Liszt-ünnep és gyalázkodás.

Bagossy Brothers Company, Curtis, a Honeybeast és Zséda a Szent István-nap rendezvénysorozaton.

Hetvenhét éves volt.

Az idei turnén szinte az összes közönségkedvenc dal műsoron van, erre lehet számítani néhány hét múlva is.

Kiss Barna Crew néven indult el az új formáció, és már az első videóklipjüket is megtekinthetjük.

Lesz ott mindenféle zene.

Grafikus és dobos is volt a The Rolling Stones dobosa.

Új lemezükön a korai ska korszakuk dalai jelentek meg.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A szakértők szerint nem fenyeget súlyos árvíz.

A lakók állapota miatt riasztották a mentőket is.

Szakértők szerint életveszélyes az egyre terjedő extrém siklás.

A Tisza Párt egyik meghatározó figurája többször utalt rá: az erőszakos fellépés neveltetéséből fakad.

A brit állampolgárok életéért London lesz a felelős – fogalmazott az orosz külügyi szóvivő.

Izrael és a Hamász egymást vádolja a tűzszünet rendszeres megsértésével.

Egy szemtanú szerint hatalmas detonáció volt.

A nyitónapon az esti mérkőzéseken sem borult a papírforma a férfikézilabda Európa-bajnokságon.

Egyelőre nem világos, hogy a katonák meddig maradnak.

Háromból két hallgató magyar hallgató a világ legjobbjai között jegyzett egyetemre jár.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.