Hétmilliós zuglói hallgatás?
Zuglónak hétmillió forintjába került, hogy Karácsony Gergely polgármester „bizalomvesztésre” hivatkozva, titoktartási nyilatkozat tétele mellett tavaly eltávolította Makranczi László jegyzőt.
Zuglónak hétmillió forintjába került, hogy Karácsony Gergely polgármester „bizalomvesztésre” hivatkozva, titoktartási nyilatkozat tétele mellett tavaly eltávolította Makranczi László jegyzőt.

Nem vagyok biztos abban, hogy Zugló népe az efféle gesztusokért emelte pajzsra annak idején a túlmozgásos Karácsony Gergelyt.
Zuglót egy kétmilliárd forintos hitel tartja életben, sorra maradnak el a beruházások, a kerület semmit nem fejlődik. Mindez Karácsony Gergely alkalmatlanságának bizonyítéka.
A hetilap birtokába jutott dokumentumok szerint több figyelemre méltó pontja is van az idei kerületi büdzsének, és ezekre a költségvetés decemberi vitájában többen is próbáltak rávilágítani.
Már korábban is voltak hiányosságok a zuglói önkormányzat tevékenységében az ÁSZ utóellenőrzése szerint, azonban a milliárdos parkolási botrány időszakának kerületi gazdálkodását még nem vizsgálták.

A Fidesz szerint Karácsony Gergely nemhogy a főváros, de még egy kerület vezetésére is alkalmatlan.
Már a 2014-2017 közötti időszakban is voltak hiányosságok a zuglói önkormányzat tevékenységében az Állami Számvevőszék utóellenőrzése szerint.
Zsigmond Barna Pál emlékeztetett: a Fidesz hét hete kérte először a szerződések megszüntetését, azóta 50 millió forintot veszített Zugló.
A polgármester továbbra sem tett semmit a napi egymillió forintos kárt okozó parkolási szerződések felmondása ügyében – mondta a kormánypártok XIV. kerületi önkormányzati képviselője.

Karácsony Gergely polgármesteri nyilatkozatai egy riadt tekintetű kétségbeesett ember Münchhausen-szerű túlzásainak tűnnek – fogalmazott a főpolgármester.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Meglepetés szerda délutánra.

A miniszterelnököt hatalmas tömeg várta Oroszlányban is.

A szerdai kormányülés után minden részlet kiderül majd.

Megható üzenet érkezett a mentőkhöz.

A helyszínre kivonult a rendőrség.

Maja T. többedmagával, szervezett módon vett részt azokban az erőszakos cselekményekben, amelyek a kitörés napja idején zajlottak a fővárosban.

Döbbenetes felvétel!

The Prime Minister visited Morahalom on his nationwide tour.

A csapatkapitány őszintén elmondta a véleményét a jelenlegi helyzetről.

Hiába szaladt a benzinkutas, nem tudta megállítani az Opelt. Ám a rendőrök igen, és maguk is meglepődtek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.