Rákay Philip: Protekcióval indulhatott el Karácsony Gergely karrierje a Corvinuson
Harminckét oktató közül kizárólag Karácsony Gergelynek nem kellett igazolnia a nyelvtudását.
Harminckét oktató közül kizárólag Karácsony Gergelynek nem kellett igazolnia a nyelvtudását.

Gyurcsány Ferenc is kampányol szeptember 22-én Szigetszentmiklóson. A polgármester ezt aggasztónak találja, de nincs mit tenni, a DK megerősödött a városban.

A politikus szerint a petícióval megmutathatják, hogy sokan vannak még, akik emlékeznek Gyurcsány Ferenc kormányzására.

A kormánypárt szerint sem anyagi, sem erkölcsi megbecsülést nem kaptak a fegyveres szervek dolgozói a szocialista kormányoktól.

Egy Gyurcsány–Jakab-szövetség fölébe kerekedhet a vetélytársaknak a baloldali előválasztáson a Mediaworks Hírcentrumának elemzők segítségével elvégzett kutatása szerint.

Kiderült az igazság.

A nemzetközi tulajdonosok már nem zárkóznak el az adásvételtől, csak jobb ajánlatra várnak.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A gyalogoshidakat is elhanyagolta a főpolgármester.

Rendszeresen teljes érdektelenségbe fulladnak a helyiek részéről a Tisza Párt elnökének eseményei.

Nem meglepő, hogy a legfrissebb felmérések szerint tovább nőtt Orbán Viktor és a Fidesz támogatottsága.

Magyar Péter ennek nem fog tapsolni.

A NATO és Oroszország között fokozódik a feszültség.

Egyértelműen felgyorsultak az események.

Az elmúlt időszak eredményei.

A magyar nyelv számos szólás-mondást ismer, melyekben előszeretettel bukkannak fel állatok, olykor éppen kutyák. Ezekből gyűjtöttünk össze néhányat kvízünkben, ahol ellenőrizheti, mennyire ismeri a valódi jelentésüket.

Dobó Kata új romantikus vígjátéka jövőre a Hunyadi-sorozat két főszereplőjével igyekszik moziba csábítani a közönséget.

Rengeteg dolog a holland világbajnok mellett szól, és a McLaren pilótái ellen beszélt a nevető negyedik is.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.