Itt az új csúcstelefon, onnan jött, ahonnan nem vártuk volna

Elmúltak már azok az idők, amikor a Sony komoly tényezőnek számított a mobilfronton, de ettől függetlenül a japán cég nem adja fel a harcot. Nagyon dicséretes módon továbbra is rendületlenül próbálkoznak a legelitebb ligában is, amelynek kézzelfogható bizonyítéka az Xperia 1 III nevű termék – olvasható az Origó cikkében.

Forrás: ORIGO2021. 11. 09. 14:37
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A készülék igen sokba kerül, az ára gyakorlatilag félmillió forint, ennyi pénzért pedig már lehetnek az embernek komoly elvárásai. Megnéztük, hogy sikerült-e ezeket megugrani. Az már a termék megjelenésén látszik, hogy nem egy hétköznapi darab, hiszen a megszokottnál jóval keskenyebb, karcsúbb az Xperia 1 III. A gyártó más készülékeinél találkozhattunk már ilyen kialakítással, de a jelenlegi mezőnyben ez a forma szokatlannak  és ebből fakadóan figyelemfelkeltőnek számít. De az is tény, hogy a képernyőbe vágott szenzorszigetet ezúttal is elfelejtették, mint ahogy a hajlított készülékházat. Különösebben innovatívnak, előremutatónak a dizájnt nem mondanánk, de azt igen, hogy egy ízléses megjelenésű terméket tett le az asztalra a Sony.

A készülékház megmunkálása kifogástalan, viszont a gombokból egy kicsit sok van, és ezek mérete viszonylag kicsi, és egykezes használat esetén van amelyik nehézkesen érhető el. Szóval az ergonómia nem tökéletes, de tény, hogy a cég korábbi csúcsmodelljeitől eltérően az Xperia 1 III legalább már nem akar állandóan kicsúszkálni a kezünkből. Az is pozitívum, hogy a pornak, karcolásoknak és víznek is ellenáll. Ráadásul a cég jó szokását megtartva nem spórolta le a masináról a fejhallgató-csatlakozót, szembe menve így a trendekkel. Mindent összevetve a termék külsejére nem lehet különösebb panasz, de nem is voltunk maximálisan elégedettek.

Remek képernyő

A kijelzőre viszont egy paraméter kivételével nem tudunk semmi rosszat szólni. a 6,5 inches OLED képernyő 1644×3840 képpont felbontású, ami kiemelkedő részletességűnek számít manapság. Ennek megfelelően a képi világ borotvaéles, a legfinomabb átmenetek tűpontos visszaadása is megoldott. A maximális fényereje viszont csak 600 nit körül alakul a méréseink szerint, ami viszont kevésnek számít ezen a szinten, azaz jelentősen elmarad attól, amit a közvetlen vetélytársai produkálnak. Emiatt pedig hiába a nagy dinamikatartományú tartalmak kezelése, a HDR-effektus egyszerűen nem annyira látványos, mint ahogy várná az ember.

Az alkalmazott képalkotási eljárásból fakadóan a színek gyönyörűek, fátyolosságtól mentesek, belülről ragyognak.

A készülék több, mint egymilliárd árnyalat megjelenítését szavatolja, ami abszolút az első vonalat jelenti ma.

A betekintési szög hibátlan, csakúgy, mint a mozgásmegjelenítés, amelynek során semmilyen anomáliát nem tapasztaltunk. A készülék maximális képfrissítési rátája 120 Hz, ami kiemelkedőnek számít, és ebből fakadóan a lapozgatás, görgetés a megszokottnál folyamatosabbnak érződik.

A teljes cikket ITT olvashatja tovább.

Borítókép: Részlet a telefon bejelentéséről. (Fotó: YouTube)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.