Egyre valószínűbb, hogy világszerte az összes modell Snapdragon csipet használhat.Nagy szenzációt keltett három héttel ezelőtt Ming-Chi Kuo piacelemző, forrásai szerint a 2023 elején bemutatkozó Samsung Galaxy S23 termékcsalád tagjai exkluzívan Qualcomm Snapdragon rendszerlapkát használnak majd, nem lesz Samsung Exynos csipes változat a mobilcsaládból – olvasható az Origó cikkében.
A Qualcomm napokban kiadott sajtóközleménye megerősíteni látszik az információt, a vállalat szerint a felek újabb hét évvel 2030 végéig megegyeztek a 3G/4G/5G, sőt: a jövőbeli 6G-s technológiákkal kapcsolatos szabadalmaik egymásnak való licenceléséről. Ami ennél érdekesebb a fogyasztók számára, hogy kiterjesztik a prémium Samsung Galaxy eszközök kapcsán az együttműködésüket, az eddiginél több efféle eszközben lesz Snapdragon rendszerlapka.Az ügyhöz kapcsolódóan a Qualcomm negyedéves üzleti eredményeinek ismertetése során Cristiano Amon vezérigazgató megemlítette, hogy a Galaxy S22 mobilok olyan 75 százaléka Snapdragon rendszerlapkás, ez az arány pedig emelkedni fog a „Galaxy S23 és azon túli” készülékek esetében.
További Digitália híreink
A pletykák szerint a Samsung jelenleg nagy átszervezést tart az Exynos rendszerlapkákat tervező részlegénél, a csalódást okozott aktuális modellek javítgatási kísérlete helyett alapjaiban kívánja újraterveztetni a kínálatát. Viszont ez egy több éves folyamat, ezért kényszerült most rá a Qualcomm Snapdragon csipek nagyobb arányú használatára, hiába presztízsveszteség számára a vereség beismerése.
Az eredeti cikk IDE kattintva olvasható.
Borítókép: Illusztráció (Forrás: Pexels)
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

A Kondorosi Csárda még egy utolsó esélyt adott a rongálónak

A Kreml üzent Ukrajna szövetségeseinek

Ezért sötétült el Spanyolország – Itt vannak az okok!

XIV. Leó pápa megerősítette, hogy nevét XIII. Leó és a mai kor digitális forradalma miatt választotta

Nagy a baj a Házasság első látásra gyönyörű szereplőjével

Becsődölt a nagy gyár Magyarország közelében: most kiderült, világhírű japán cégóriás vásárolta fel – örülhetnek a románok

Szanyi Tibor robbantott, lerántotta a leplet Gyurcsány lemondásáról

Az idényben először győzte le a Győr a Ferencvárost, és megelőzte a tabellán – közel az ETO-arany!

Gulácsi Péter mindent elveszített, Lőw Zsolttal nem beszél magyarul

Figyelmeztetett az elnök, az ilyen a rakéták elől nincsen menekvés

Kiderült ki a Fenyő-gyilkosság másik áldozata

A Szoboszlaival balhézó Arda Güler újra üzent: „Gyalázol? Szétzúzlak!”