Az Európai Unió gyakorlatilag részese az ukrajnai háborúnak
A fegyverszállítmányok és példátlan katonai támogatás miatt az unió belesodorta magát a háború kényszerű támogatásába.
„Minél hamarabb jutunk el a béketárgyalásokig, annál több életet tudunk megmenteni”.
Az Európai Bizottság elnöke szerint a pénteken kezdődő G7-csúcson tárgyalni fognak a szankciók összehangolásáról.
Az Európai Tanács elnöke szerint a szankciók szükségesek és igazoltak.
A külgazdasági és külügyminiszter szerint a két ország szorosan együttműködik az ukrajnai tűszünet elérésének érdekében.
Titokzatos bejelentésre készül a NATO a közelgő csúcstalálkozón.
Nem javít a magyar–ukrán viszonyon a hír, hogy Zelenszkij fel akarta robbantani a Barátság vezetéket.
Házak dőltek össze és többen megsebesültek a légitámadások alatt.
Egy katonai szakértő szerint mégsem halasztották el az ellentámadást.
A jelentések szerint az orosz parlament alsóháza egyik tagja, Viktor Volodatszkij is megsérült.
Eddigi legnagyobb szállítmányát, több milliárd eurónyi katonai felszerelést küld Németország.
Erősen túlzónak tűnnek az uniós dokumentum adatai.
Az ukrán elnök egy interjúban azt állította, hogy a Kremlben lévő személyek rosszul fogják végezni.
Május 11-én életét vesztette a kárpátaljai 101. számú területvédelmi dandár 68. önálló zászlóaljának hét katonája.
Az alpesi ország újragondolta a harmadik országokba irányuló fegyverexportra vonatkozó tilalmat.
Az olasz lapok szerint a titkos vatikáni békemisszió keretében utazik az ukrán elnök a szentatyához.
A lakosság csaknem harmada továbbra is hallgatja orosz előadók dalait, a társadalom nagyobb része teljesen elzárkózik.
Érdekes előzmények után érkezik a grozniji utánpótlás.
Az Egyesült Királyság egy februári ígéretét teljesítette a rakéták adományozásával.
A Wagner-csoport vezetője szerint valós a veszélye, hogy Bahmutnál megfordulnak a harci viszonyok.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.