Egy étvágycsökkentő gyógyszer segíthet az elhízás legyőzésében – derült ki egy nagyszabású nemzetközi vizsgálatból.
4 évet ült fegyházban piramisjátékért Magyar Péter gazdasági vezetője, nemrég szabadult
Egy étvágycsökkentő gyógyszer segíthet az elhízás legyőzésében – derült ki egy nagyszabású nemzetközi vizsgálatból.
A New England Journal of Medicine című folyóiratban publikált tanulmány csaknem kétezer ember bevonásával készült – írja a BBC News.
A résztvevők egy része hetente egyszer szemaglutid injekciót, másik részük placebót, vagyis hatóanyag nélküli szert kapott, és mindkét csoport tagjait tanácsokkal látták el a megfelelő étrendről és testmozgásról.
A szemaglutidot a 2-es típusú cukorbetegség kezelésére is használják, ám a mostani vizsgálat résztvevőinél nagyobb dózisban alkalmazták.
A készítmény „kijátssza” a szervezetet, egy olyan hormont (GLP1) imitálva, amely laktató étkezések után szabadul fel.
Az eredmények szerint a szemaglutidot kapó alanyok átlagosan 15 kilogrammot, a kontrollcsoport tagjai 2,6 kilogrammot fogytak a vizsgálat 15 hónapja alatt.
A szemaglutidos csoport tagjainak 32 százaléka szabadult meg testsúlyának egyötödétől, míg a másik csoportban ugyanez az arány kevesebb mint 2 százalék volt.
„Ez egy forradalmi változást hozó módszer az elért testsúlycsökkenés tekintetében” – mondta Rachel Batterham, a University College London professzora, a tanulmány egyik készítője.
„Húsz éve foglalkozom az elhízás kutatásával és a bariátriai műtétet leszámítva mostanáig nem állt rendelkezésünkre hatékony módszer ennek a kórállapotnak a kezelésére” – tette hozzá a szakember, megjegyezve, hogy a súlyfeleslegtől való megszabadulás csökkentheti a szívbetegség, a diabétesz és a súlyos tünetekkel járó Covid-19 kockázatát is.
A tanulmány során tapasztalt mellékhatások között szerepel az émelygés, a hányás, a hasmenés és a székrekedés. A szakemberek további tanulmányokkal vizsgálják, hogy az elért testsúlycsökkenés hosszú távon fenntartható-e.
Szépségápolás almaecettel: Ettől fiatalodik a bőr
A legelszántabb diétázók bizonyosan találkoztak már az almaecettel, hiszen nagyon sokat segíthet a zsírpárnák olvasztásában. De nemcsak belül hasznos, hanem kívül is.
Mitől csodaszer az almaecet?
Az almáról régóta tudjuk, hogy nagyon hasznos gyümölcs. A belőle készült almaecettel sokoldalúan segíthetjük az egészséges táplálkozást, a népi gyógyászatban is régóta használják. Egy evőkanál ecetet tegyél egy pohár vízbe, és reggeli és vacsora előtt idd meg. Savanykás ugyan, de meg lehet inni. Serkenti az emésztést, csökkenti a vérzsírokat, szinte kimossa az erekből a lerakódásokat, és feszessé, üdévé varázsolja a bőrt.
4 évet ült fegyházban piramisjátékért Magyar Péter gazdasági vezetője, nemrég szabadult
Magyar Péter gazdasági vezetője és új anyósa elítélt bűnöző
Nem takargathatja tovább Mikes Anna - Krausz Gábor odáig lesz a gyönyörtől
Búcsú a lipcsei szurkolóktól: nagy bejelentést tett a jövőjéről Gulácsi Péter!
Átveszik az irányítást az égiek, 3 csillagjegy élete fenekestül felfordul!
Kiderült: ekkor viszik el a magyar katonákat az ukrajnai háborúba
Zámbó Krisztián rossz híreket kapott az orvosától
Patkánydarabokat találtak a szeletelt kenyérben: több, mint 100 ezer csomaggal hívtak vissza
Zelenszkij felesége meglepő helyen tűnt fel
Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)
Európai sorkatonaság amerikai parancsra?
Bűnszervezet szabadulhat Magyarországra – Évekig ült fegyházban Magyar Péter jobbkeze
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.