Potyó Imre: dokumentarista képet bárki tud készíteni

A Börzsöny déli oldalán húzódó Szén-patak völgye az egyik legérdekesebb területe a hegyvonulatnak. A Királyréthez közeli meder mentén a madarak már januártól fészkelődnek, a reggeli és esti órák a cinege trillázásától és a füttyöngető csuszka énekétől hangosak. Februárban a tavasz legelső hírnökeként kezdi fészkét építeni a holló is – írja a Szabad Föld.

Potyó Imre természetfotós Forrás: szabadfold.hu

– Vigyázat, csúszós! Most átlépünk ezen a vizes fatörzsön a túlsó partra. Ilyenkor, télen gumicsizmában jövök ki, ha beleesnék a patakba… bár nem fordult még elő. Rengeteg képet készítek ebben a völgyben. Három őshonos rák él Magyarországon, ezek közül a folyami és a kecskerák inkább a Dunában vagy lejjebb lévő tavakban, a kövi rák viszont a szennyeződéstől mentes hegyvidéki patakok lakója – magyarázza Potyó Imre.

Körülöttünk az élő, lélegző téli erdő. Avar zajol a lábunk alatt.

– A kövi rákot sokáig figyeltem, és törtem a fejem, hogyan is lehetne megfotózni. Nem csak a patakban mozogva – felülről, abban nincs semmi különös, hiszen dokumentarista képet bárki tud készíteni. Hanem megkomponálva, amikor éjjel együtt mozognak a csillagokkal.

Többször kijöttem tökéletesíteni a témát felszereléssel. Nem ment egyik pillanatról a másikra. Végül úgy oldottam meg, hogy az objektívet akvá­riumba tettem, ami félig kilógott a patakvízből.

Sétálva tanulható a természet. Közben a fotós figyel, s ha megakad valamin a tekintete, visszatér géppel is. Egy témánál 7-8 fotósalkalom szükséges ahhoz, hogy olyan kép készüljön róla, aminél már nehezebb jobbat lőni. Sokszor elég egy kör a Királyréti tanösvényen, vagy fel a Várhegy kilátóhoz, esetleg le a föld alá, az egykori vasércbányák egyikébe – ezeken a helyszíneken kivételes együttállásokra lehet bukkanni. Példának okáért a bányában Imre újabban egy kis patkósdenevér és egy lepke, a vörös csipkésbagoly hibernálódását figyeli napok óta és jár vissza fotózni.

Csodálatos világ ez! Az, aki nem mozgolódik a természetben, a kövi rákról sem hallott. Az átlagember így van a dunavirággal is. Ennek persze az is oka, hogy példányai hosszú idő után 2012-ben jelentek meg újból Magyarországon. Azon a nyáron tömegesen rajzottak a tahi hídon.

Potyó Imre, az
Fotó: szabadfold.hu

Imre akkor az Ökológiai Kutatóközpont Duna-kutató Intézetben dolgozott, ahová tucatjával érkeztek a telefonok, az emberek a hidat elárasztó ismeretlen rovarokról számoltak be. A kérészek fénycsapdába kerültek, a közvilágítás áldozatai lettek. A problémát a tudósoknak sikerült orvosolniuk, ezután kezdte Imre megszállottan fotózni az apró rovarokat. Barátai épp Horvátországba mentek nyaralni, ő inkább a tahitótfalui kérészrajzást választotta. Nem bánta meg.

– Fölmentem a hídra, belekerültem egy több száz­ezres csóvába, mindenemet ellepték, lepetéztek a hajamba, objektívet kellett cserélnem, a barátom milliós új gépe megzakkant. Csak később derült ki, hogy szerencsére nem lett komoly baja. A rajzás július végétől szeptemberig tart, köszönhetően annak, hogy javult a Duna vízminősége, modernizálódtak a szennyvíztisztítók, a rovarok táplálékbázisa is diverzifikáltabb lett, felszaporodtak a különféle kovaalgák. Persze nem minden évben van nagy rajzás, a magas vízállás megzavarhatja őket.

Az erdei élménybeszámolót egy harsány tavaszi hírnök, a csuszka füttyöngetése szakítja félbe… A du­na­virágról készült sorozat mindenesetre díjat hozott. Egy orosz természetfotós-világpályázaton például első helyezést ért el, de nyert fődíjat is. A világ legjelentősebb megmérettetésén, a Wildlife Photographer of the Yea­ren pedig két dunavirágos fotója is bekerült a legjobbak közé, így Londonban, majd 60 világvárosban lettek kiállítva a képek. Ezért is fotóz! Szálljon a természet varázslata minél messzebbre – véli az alkotó.

A gödi lakhelyű fiatalember persze helyzeti előnyben van. A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatósághoz tartozó Királyréti Hiúz Ház Erdei Iskola és Látogatóközpontban dolgozik, az ország egyik legvadregényesebb munkahelyén. A környezetkutató munkája ugyanaz, mint a hobbija: természetismereti túrákat tart, videókat, fotókat készít a nemzeti parknak, gyűjti a témákat a tematikus előadásokhoz.

Menjünk le a bányába is! – javasolja. A XVII. században komoly ércbányászat folyt a Börzsönyben, a II. világháborúig jelentős gazdasági tevékenység zajlott. Azután így maradtak ezek az aknák, amelyeket meghódítottak a denevérek, szalamandrák, lepkék. A tavalyi szezonban egy hegyi billegető költözött be a bányába, ami nagyon ritka, inkább gyökerek közé, híd alá építi a fészkét.

Beljebb pedig denevérek lógnak, telelnek hetek óta. Európában több mint ötven denevérfajt tartanak számon, ebből 28 él Magyarországon is, igazi denevér-nagyhatalom vagyunk. Közülük több mint tíz fajt mutattak ki ezekben a bányákban. Ha beljebb megyünk, 17 patkós denevér hibernálódik egymás mellett.

– Sokszor visszajöttem fotózni őket. Egyik alkalommal hosszú ideig álltam alattuk. Egyszer csak rám csöppent a pára az egyik közönséges denevérről. Mondtam magamban viccelődve, most már biztos megkaptam a veszettséget meg a koronavírust is – mentem, és lemostam a patakban, ahová meg a vaddisznók járnak. Persze nem lett bajom – mesélte nevetve Imre.

A teljes cikk ITT olvasható tovább.