Második világháborús bunkerből építettek vendégházat

Egy második világháborús náci bunkerből építettek vendégházat a breton tengerparton.

Forrás: MTI2021. 08. 24. 8:08
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A nyugati partvidéken még mindig rengeteg olyan bunker és katonai célú erődítmény áll, amelyeket a második világháborúban építettek a nácik, hogy megállítsák a szövetséges erőket.
 

A breton partvidéken fekvő Saint-Pabu homokos partján félig eltemetve állnak a betonbunkerek. Ebben a térségben a háború alatt egy radarállomás állt.
 

Egy ilyen betonbunkert vásárolt meg a körülötte levő földdarabbal együtt Serge Colliou. A férfi másfél évet töltött azzal, hogy kiássa a homokból és renoválja a 400 négyzetméteres létesítményt. Végül egy nyolc vendég elhelyezésére alkalmas vendégházzá alakította, amelyben bár és társalgó is helyet kapott.
 

Mint Colliou elmondta, új életre akarták kelteni az épületet. Úgy újították fel, hogy történelmi vonásait megőrizze, hogy aki betér, tudja, mire szolgált, ugyanakkor nem múzeumot akartak belőle csinálni.
 

A vendégházban egykori rohamsisakok, régi fegyverek is díszítik a falakat. Mióta egy éve megnyitották, már francia és német látogatóik is voltak – mondta el a tulajdonos.
 

A partvidéken néhány polgármester megpróbálta felszámolni a bunkereket és más háborús maradványokat, mert attól tartottak, hogy veszélyt jelentenek a fürdőzőkre. Máshol történelmi emlékekként igyekeznek felújítani és látogathatóvá tenni őket.
 

Herve Farrant bunkerspecialista, író az 1980-as évek óta foglalkozik a partvidék bunkereivel. Elmondta, hogy jó dolognak tartja a híres bunkerek megőrzését, de mindet képtelenség lenne rendbe hozni.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.