Ennyi testmozgás működik a legjobban a vérnyomás szabályozásában

Ha a szív egészségét szolgáló testmozgásról van szó, a szakértők szerint ne akarjuk túl korán elérni a csúcsot. A legújabb kutatások azt sugallják, hogy ha meg akarjuk védeni magunkat a magas vérnyomás ellen, akkor hosszú távon kell gondolkodnunk és lehetőség szerint fiatal felnőttként, majd a középkort elérve is tartanunk érdemes az edzési szintet – olvasható az Origó cikkében.

Forrás: ORIGO2021. 12. 23. 15:40
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egy négy amerikai városban, több mint ötezer ember bevonásával készült tanulmány szerint a társadalmi tényezők egyesek számára nehezebbé tehetik az edzési szint megtartását, mint másoknak.

A tinédzserek és a húszas éveik elején járó fiatalok fizikailag aktívabbak lehetnek, ám ezek a minták az életkorral változnak

– mondta Kirsten Bibbins-Domingo, a tanulmány szerzője és a San Franciscó-i Kaliforniai Egyetem (UCSF) epidemiológusa a ScienceAlert online tudományos portálnak.

Az American Journal of Preventive Medicine tudományos szaklapban publikált tanulmány megerősítette a korábbi kutatásokat, miszerint a testmozgás csökkenti a vérnyomást. Az új publikáció azonban azt is kiemelte, hogy „a fizikai aktivitás fenntartása fiatal felnőttkorban, a korábban javasoltnál magasabb szinten, különösen fontos lehet” a magas vérnyomás megelőzésében.

A magas vérnyomás súlyos állapot, amely világszerte emberek milliárdjait érinti.

Szívrohamhoz és szélütéshez vezethet, ráadásul a később kialakuló demencia is a kockázati tényezője. Az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint minden negyedik férfinak és körülbelül minden ötödik nőnek magas a vérnyomása, és sokan még csak nem is tudnak róla. Ezért is hívják gyakran „néma gyilkosnak”.

Léteznek azonban módszerek a magas vérnyomás csökkentésére, és ennek egyik középpontjában a testmozgás áll.

A most közzétett tanulmány során több mint 5100 felnőttet vontak be a vizsgálatba, amely három évtizeden keresztül követte nyomon egészségi állapotukat fizikai felmérésekkel és testmozgási szokásaikra, dohányzási állapotára és alkoholfogyasztására vonatkozó kérdőívekkel. Minden klinikai értékelésnél háromszor, egy perc különbséggel mérték a vérnyomást, és az adatelemzéshez a résztvevőket négy kategóriába sorolták faj és nem szerint.

A szakemberek mindent összevetve arra jutottak, hogy a fizikai aktivitás szintje 18-ról 40 évesen visszaesett, miközben

a magas vérnyomás aránya nőtt és a fizikai aktivitás csökkent a következő évtizedekben.

A kutatók szerint ez azt sugallja, hogy a fiatal felnőttkor fontos tényező a középkorban előforduló magas vérnyomás megelőzéséhez a testedzés fokozását célzó egészségfejlesztési programokkal.

Fiatal felnőttkorban résztvevőink közel felének volt az optimálisnál alacsonyabb szintű fizikai aktivitása, ami szignifikánsan összefüggésbe hozható a magas vérnyomás kialakulásával

– mutatott rá Jason Nagata, a kutatás vezetője, az UCSF szakértője. – Ez azt jelzi, hogy emelnünk kell a fizikai aktivitás minimális szintjét.

A tanulmány szerint a jelenlegi minimális felnőttkori fizikai aktivitási az irányelvek legalább kétszeresére kell növelni, ami komoly előnyökkel járhat a magas vérnyomás megelőzése szempontjából.

Az eredeti cikk IDE kattintva érhető el. 

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Pexels)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.