Nyugat-Magyarország szembeszáll az osztrákokkal

Fegyveresen áll ellen a lakosság Nyugat-Magyarországon a bevonuló osztrákoknak, akikkel hazai kommunisták is jönnek. Az antant nem engedi az ausztriai hadsereg bevetését. Gróf Bethlen István miniszterelnök úgy nyilatkozik: a magyar kormány betartotta a megállapodást. Az osztrákok az általuk megszállt területeken túszokat szedtek, s ezzel elismerték, hogy az ellenállás a lakosság köréből indult ki. Pozsonyban rendeletet adnak ki arról, hogy a rendőröknek figyelniük kell, kik beszélnek magyarul.

A hágai Hollandsch Nieuwsbureau szintén beszámol a magyarországi eseményekről és gróf Bethlen Istvánnal interjút készít, amelyet a Budapesti Hírlap 2-án hoz le. A miniszterelnök leszögezi: „A magyar kormány már hetekkel ezelőtt szigorú intézkedéseket tett arra nézve, hogy Nyugat-Magyarországon atrocitások ne történhessenek. Mindenkit visszatartottunk, akiről gondolhattuk, hogy oly szándékkal utazik Nyugat-Magyarországra, hogy ott fölkelést szervezzen. […] Figyelmeztettük az utasokat, hogy rendőri igazolásra fogják őket késztetni és csak olyan egyéneket bocsátanak Nyugat-Magyarország területére, akik külön igazolvánnyal rendelkeznek. A kormánybiztos a nem odavalókat kiutasította.” Ausztria hozzáállásáról is kifejti álláspontját. „Az osztrákok az általuk megszállt egyes területek lakosságának köréből túszokat szedtek. Ezzel ők maguk nyilvánvalóvá tették azt, hogy az ellenállás a lakosság köréből indult ki. Vas vármegye területén egy osztrák csendőr sem tartózkodik és a lakosság kérve kér minket, küldjünk magyar csendőröket, mert nincs karhatalom, mellyel a helybeli tolvajok ellen védekezhetnek. Bármelyik külföldi ember meggyőződhet róla, hogy Nyugat-Magyarországon nincsenek bandák. Arról is meggyőződést szerezhet a helyszínen, hogy Sopronban nincs senki, aki nem odavaló. Az általunk megszállt területeken csend és rend uralkodik, míg az osztrákok részére kiürített területeken felfordulás van.” Az antanthoz való viszonyunkról is beszél. „Érintkezem az antant magyarországi képviselőivel és mi mindent megtettünk, amit azok kívántak tőlünk. A legtöbb hír, amelyet Bécsből világgá kürtöltek, teljesen hamisnak és hazugnak bizonyult. […] anélkül, hogy Ausztria részéről megkapjuk a követelt garanciákat, nem adhatjuk ki kezünkből az utolsó és egyedüli zálogot, mely abban áll, hogy a teljes kiürítést ideiglenesen felfüggesztettük és Nyugat-Magyarország egy zónáját még megszállva tartjuk.”
A Magyarország vezető cikke, amelyet Zilahy Lajos jegyez 1-jén: „Kommunista hazugság magyar mozgósításról”. Az író közli: „Az osztrák kommunisták úgy akarják megbontani Nyugat-Magyarország egységes lelkesedését, hogy a nép között azt az álhírt terjesztik, hogy Budapesten elrendelték az általános mozgósítást és Nyugat-Magyarország területén már meg is kezdődött a sorozás.” A Magyarország 2-án arról cikkez: Csehszlovákiában a magyar nyelv üldözését jogszabályban is rögzítik. „Pozsonyban rendeletet adtak ki, hogy rendőrök és detektívek figyeljék: kik beszélnek magyarul? Akiket eme súlyos bűnön érnek, büntetik, üldözik, sanyargatják. Vajon ha a magyar »elnyomatás« idején, amely ellen annyit lázongtak az agitátorok a külföldi lapok hasábjain és amelyről olyan hátborzongató rémregényeket tudtak elhelyezni az irántunk érzéketlen és viszonyainkat nem ismerő nagyvilág előtt, egyetlen idegen ajkút is üldözött volna az a magyar államhatalom, amely minden fajtának nyelvét, kultúráját nemcsak tűrte, de istápolta is, hogyan felzúgott volna a felháborodás? […] Hát tényleg ellenünk mindent szabad? Hát valóban a szerződések és megállapodások betűi üres betűk maradnak? Hát az-e a valóság, hogy a szerződés és megállapodás csak akkor érvényes, ha a mi nyakunkra köt hurkot, de rögtön silány papiros, ha nekünk biztosít valamelyes jogokat?!”