Károlyiék újabb sikertelen aknamunkája az ország ellen

Brosúrát osztogatva hazánk elleni fellépésre próbálják rábírni Károlyi Mihályék az interparlamentáris konferencia résztvevőit Bécsben, ami széles körű visszatetszést kelt. Garami Ernőék dezinformációkkal rá akarják beszélni a képviselőket, hogy ne menjenek Budapestre. Eduard Bernstein felszólalásában azt a képtelenséget állítja, hogy a magyarországi kommunista diktatúra vértelen volt. Apponyi Albert visszautasítja a rágalmakat és hangsúlyozza: a kommunista felfordulás és a román megszállás után más nép nem lett volna képes ilyen konszolidációra. A tanácskozás tagjainak budapesti vendégeskedése nagy sikernek bizonyul. A világháború óta először látogatnak nagy számban külföldi politikusok Magyarországra.

A Pesti Hírlap „Októberi gyászvitézek” címmel elemzi a botrányos történéseket ugyanazon számban. „Károlyi Mihály és az ő legközelebbi társai a forradalmi bohóckodásban nyilván azt képzelik, hogy az európai közvélemény nincs még velük tisztában, sőt hogy magyar honfitársaik sem ismerik őket még egész valójuk szerint. […] Öten írták alá olyanok, akik az októberi forradalom idején a szűkebb Károlyi-cinkossághoz tartoztak, azt az emlékirat-jellegű dokumentumot, amellyel önmagukról kiállítják a legteljesebb és minden eszmei árnyalattól mentes, mondhatnók lélektanilag is minősített hazaárulás bizonyságát.” A lap szerint az akcióban részt vevő politikusok nem hazájukat, hanem sokkal inkább saját magukat járatták le. „Ezzel a tetézett hazaárulással igazán csak önmagukat árulták el. Ők öten: Károlyi, Jászi, Linder, Szende és Hock, akik nem átallják saját hazájukat legyalázni a világbíróság előtt, ezzel a hamis tanú szerepléssel ugyancsak végleg diszkvalifikálták önmagukat minden nemzet közvéleménye előtt. […] Mai magatartásuk az utolsó próbatétel arra, hogy ami akkor szocialista társaik fészkelődése mellett az ő mérsékeltebb, de hazafiasabb irányzatuknak látszott, csak olyas külső burok volt, amely a legvadabb, teljesen elvtelen stréberséget fedezte. Mai szereplésük teszi még jobban érthetővé, hogy az oly közlelkesedéssel üdvözölt, a nemzeti megváltásnak glóriájával övezett októberi revolúció hogyan csúszhatott le rövid idő alatt a legtörpébb minoritásnak terrorisztikus rabló uralmává.” 

Buchinger Manó és felesége, Ladányi Szeréna               Fotó: Wikipédia

A 8 Órai Ujság további botrányos fejleményekről számol be másnap. „Az interparlamentáris konferencián részt vevő magyar képviselők közül többen szóba álltak tegnap a parlament folyosóján a bécsi magyar sajtó képviselőivel, akiknek tájékoztató felvilágosítást adtak. Nagy megütközést keltett ma mindenekelőtt az érdekelt politikusok körében, hogy ezeket a beszélgetéseket a Bécsi Magyar Ujság és a Jövő mai számaiban teljesen elferdítve közlik és igen erős támadást intéznek a magyar politika irányító tényezői ellen.” A kinti vezető magyar baloldali politikusok azonban nemcsak a vezetésük alatt álló kinti lapok révén igyekeztek hatást gyakorolni a konferenciára, hanem a külföldi delegáltak befolyásolása útján is. „Garami Ernő és Buchinger Manó tegnap tárgyaltak a konferencián részt vevő szociáldemokrata politikusokkal, és rábírták őket arra, hogy a konferencia befejezése után ne menjenek Budapestre.” Paul Löbe, a német birodalmi gyűlés szociáldemokrata elnöke a magyar szocialisták távolmaradását az interparlamentáris konferenciáról tüntetésként aposztrofálja. 

A zavarkeltések sora itt még nem ér véget. Eduard Bernstein német szocialista politikus a tárgytól eltérve Magyarország ellen intéz éles támadást. A Pesti Napló augusztus 31-i tudósítása szerint először azt az irreálisan pacifista álláspontot képviseli, hogy „a militarizmussal szemben az egyedüli biztosíték a demokratikus alkotmány”, s szerinte sokan még a meglévő Reischswehrt, a békeszerződés nyomán drasztikusan lecsökkentett német birodalmi hadsereget is feleslegesnek tartják. Aztán rátér hazánk bírálatára. „Fontos, hogy a béke elvei ne csak papiroson legyenek meg, hanem azokat a gyakorlatban is keresztülvigyék. Itt egy konkrét példát akarok felhozni ― mondotta Bernstein ―, egy országot, ahol ugyan a békeszerződés betűit pontosan látszanak betartani, de ahol csak annak szellemével nem törődnek, s ez Magyarország. (Viharos zaj. Közbeszólások. Gróf Apponyi Albert szót kér.)” Az internacionalista vezető azzal folytatja, hogy szerinte Magyarországon még ma is több ezer internált sínylődik. Az elnök azonban hiába figyelmezteti, hogy maradjon a tárgynál. „Bernstein párhuzamot von a magyarországi kommunista rezsim ― amely véleménye szerint vértelen volt ― és a mai kormányzat között. Bejelenti, hogy a konferencián résztvevő szociáldemokraták elhatározták, hogy a magyarok meghívását visszautasítják.” A Pesti Napló úgy fogalmaz, hogy „a szocialista vezér viharbafúlt beszédében éles támadást intézett Magyarország ellen”. Majd Apponyi válaszbeszédét úgy összegzik: a legerélyesebben visszautasította a Magyarországot ért támadásokat. „A nagynevű államférfiú tételről tételre sorolta fel a maga ellenérveit, kimutatta, hogy Bernstein rossz szolgálatot tett azoknak, akik a teljes konszolidáció érdekében küzdenek Magyarországon. Nagy hatása volt annak a kijelentésének, hogy a forradalom, a kommunista felfordulás és a román megszállás után nem hiszi, hogy még egy nép képes lett volna a konszolidációnak azt a fokát elérni, amelyet ma már Magyarország elért.” 

Apponyi Albert kiemeli, hogy Bernstein az értesüléseit ugyanabból a forrásból meríti, mint a konferencián szétosztogatott, Károlyi Mihályék által szerkesztett memorandum készítői, „amelyek még bizonyos összeköttetésben állanak Szovjet-Oroszországgal. Hogy mennyire téves Bernstein információja, kitűnik abból is, hogy a magyarországi szovjeturalmat vértelennek mondja. Azok a szocialista urak, akik a szociálforradalmárok elítélése ellen tiltakoztak, maguk is ismerhetik azt a szellemet és azt a módszert, amely Magyarországon a kommunizmus alatt uralkodott. Teljesen ugyanaz volt, mint az oroszországi, csak a számok voltak mások.” Apponyi szerint éppen vádjaik ellenőrzése miatt kellene ellátogatniuk hozzánk. „Sajnálom, hogy a szocialista képviselő urak nem fogadták el a mi meghívásunkat. Végeredményben azonban mi nem kényszeríthetjük őket, és csak azt mondhatjuk, hogy ha hitelt adnak az ellenünk szórt rágalmaknak, akkor kötelességük volna eljönni és a mi állításaink igazságáról meggyőződni.” 

A szeptember elsejei Pesti Naplóban idézik Rakovszky Iván belügyminiszternek a Magyarországnak adott nyilatkozatát, amelyben kijelenti: „a Bernstein beszédében foglalt egyetlen pozitív (itt konkrét – a szerző) vád, hogy az internálótáborokban több ezer internált sínylődik, nem áll meg, összesen nincs ezernél több internált, s az állam biztonsága ellen elkövetett cselekményekért internáltak száma 140-200 között van.” 

Az interparlamentáris konferencia résztvevőinek Budapestre látogatása kitörést jelenthet nemzetközi megítélésünk szempontjából, s nagy felelősséget helyez mindenki vállára ― figyelmeztet a 8 Órai Ujság szeptember 3-án. „Először történik meg a világháború óta, hogy tömegesen időznek illusztris vendégek Budapest falai között. Ma már tudjuk, hogy annak előtte se ismertek bennünket, még inkább érezzük, hogy az ellenségeskedés propagandája ferdítésekkel és rágalmakkal izzó gyűlöletté változtatta át a tájékozatlanságot. […] Némuljon el minden léhaság, tűnjön el minden duhaj virtus, minden szokványos nagyzolás, és érezzük át az erkölcsi komolyságát a nagy feladatnak, amelyet a haza megismertetésének és megkedveltetésének alkalma reánk ró.” 

A konferencia tagjainak magyarországi vendégeskedése nagy sikernek bizonyul. Apponyi Albert beszédével ez alkalommal is elismerést kelt, amire a Pesti Napló is utal vezércikkében szeptember 3-án. „Az egész világ arról beszél, miképpen lehetne Európát talpra állítani. De nyilvánvaló, hogy ― fűzi be ebbe a ténybe okoskodását Apponyi ― Európát csak úgy lehet meggyógyítani, ha először Közép-Európát segítik fel. Közép-Európa rekonstrukciója azonban Magyarország újjáépítése nélkül elképzelhetetlen.”