Az egykori demokratikus ellenzék unalmas megnyilvánulása

A régi, SZDSZ-hez kötődő 12 közéleti szereplő ismét megszólalt, a Népszabadság szombati számában jelentettek meg újra egy közös nyilatkozatot Mi és ők – beleszóljon-e Európa a dolgainkba? címmel.

2013. 05. 13. 10:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ez a hozzáállás semmit sem változott a 12 aláíró személy mentalitásában az elmúlt 23 évben, valószínűleg inkább tovább erősödött. Vagyis az SZDSZ főgurujai számára a nemzet és a nemzeti szuverenitás nem más, mint szitokszó, populizmus, elavultság, provincialitás és mucsa.

Szeretném szelíden jelezni a hölgynek és az uraknak, hogy ez a szemléletmódjuk ostoba és főleg buta.

3. Rendkívül aranyos a guruk szocialistákkal szembeni támadása a nyilatkozatban, de következik a fentiekből. Azzal vádolják a szocikat, hogy hibásan nem fogadják el a május 8-ai Tavares-féle jelentést, mert a szocialista párt így önkéntelenül is kiszolgál egy „populista indulati igényt” (értsd magyarul: a szocialisták a saját hazájuk védelmében lépnek fel kivételesen). Az a gondjuk, hogy a szocik azzal érvelnek, hogy bár a Tavares-féle – egyébként bántóan elfogult és megalapozatlan – jelentés számukra érvényes lehet, mégis tiltakoznak az ellen, hogy a magyar állampolgárokat érje hátrány az Orbán-kormány vélelmezett jogállamellenes lépései miatt.

Vagyis: Radnótiéknak az a gondjuk, hogy a szocialisták egy rövid pillanatra mertek a hazájuk embereire is gondolni, nem csak saját érdekeikre.

Nekem meg az a gondom, hogy az ilyen emberek, mint Demszky meg a többiek, hogyan képzelhetik magukról még mindig, hogy bármilyen magyar ügyben is megszólalhatnak ennyire magyarellenes mentalitással.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.