Igen ám, de látható, hogy a hármak nyilvánosságra hozatali terve döntően hatalomtechnikai ügy volt, nem pedig morális kérdés: számukra a beszéd arra volt jó alkalom, hogy lépjenek a megunt és talán megutált „Ferenc testvérrel” (Fábry Sándor) szemben. Fel sem merült bennük sem – vagy tán csak másodlagosan –, hogy ez a beszéd elsősorban a demokratikus alapnormákat sérti, s demokratikus politikus elsősorban azért „lép” egy ilyen döbbenetes beszéd elhangzása után, mert elsősorban demokrata, s csak másodsorban pártpolitikus. De a szocialisták elsősorban pártpolitikusok, s hogy másodsorban micsodák, az nagy kérdés.
Végül az a legdöbbenetesebb számomra, hogy sem az egyik, sem a másik csoport nem számolt a beszéd nyilvánosságra hozásának végül bekövetkezett hatásával, azzal, hogy a modernkori magyar politika legnagyobb válsága alakul ki. Mégpedig azért, mert az emberek elemi módon háborodtak fel a beszéden, döntően és meghatározóan erkölcsi okokból: nem tudták elviselni, hogy egy miniszterelnök ennyire átveri őket, ennyire cinikus, ennyire képmutató és ennyire távol áll a demokratikus normák megértésétől. Fellázadtak tehát, s minderre még – mint hab a tortán – következett az emberek afrikai vagy latin-amerikai országokban ismert brutális leverése az utcákon, gumilövedékekkel, arctalanul, törvénytelenül, embertelenül.
De nem, a szocialista politikusok egyike sem értette meg, hogy nem minden hatalomtechnika. Hanem van egyszerű emberi erkölcsi érzés, van demokratikus norma, ez már nem a Kádár-rendszer, amikor az embereknek mindent be lehet adagolni, mert olyanok, mint a birkák.
