Knézy Jenő viszont remekül teljesített!

Knézy Jenő, a Magyar Televízió sporttudósítója végre bombát robbantott: elege lett az elmúlt évtizedek kenegetős, hazugságra és mellébeszélésre épülő, „a jövő szép lesz”-szerű álságos mellébeszélésből.

Nem elfogadható, hogy miközben az országban az elmúlt három évben számos területen fejlődés indult meg, és az ország önbizalma, a nemzettudata is lassan kezd helyreállni, sőt, számos sportágban kiemelkedőt vagyunk képesek nyújtani – lásd a londoni olimpia remek magyar sikereit, melyekre joggal vagyunk büszkék! –, addig itt van a legnépszerűbb sportág, a foci, amely romokban és öncsalásban, hazugságban és kádári mocsokban fetreng.

A Bukarestben történtek nem maradhatnak következmények nélkül, következmények kellenek, itt és most.

Először is: gyorsan el kell felejteni a vb-re való kijutást lehetőségét, mert mondjuk ki: egy ilyen csapattal nem is érdemes kikerülni Rióba!

Másodszor: a 2016-os Eb-re kell elkezdeni a felkészülést, átfogó koncepció alapján, amelyben az utánpótlástól a válogatott szerepléséig mindent egységes szerkezetben kell átgondolni. Az Orbán-kormány már megtette az első lépéseket, ezt kell folytatni, s nem azt, hogy nemzetközi nyomásra lassan megtiltjuk a szurkolóknak még azt is, hogy kinyissák a szájukat.

Harmadszor: Egervári Sándornak természetesen mennie kell, méghozzá lehetőleg tegnap. (Ezt természetesen neki kellene felajánlania, de egy olyan országban mit várunk, ahol Gyurcsány Ferike még mindig politikai tényező lehet?) A szürkeség és a színtelenség, a jellegtelenség ugyanis nem sok jót hoz. Számomra vele kapcsolatban a végső „lökést” az adta meg, amit a román–magyar második félidejének elején kellett látnom. Ugyanis elemi dolog lett volna, hogy az első félidő után szinte minden mindegy alapon felszántják a pályát a „fiuk”, s ehhez a motivációt az edző kell, hogy megadja az öltözőben. Ehhez képest döbbenetes volt látni, hogy a második félidő elején sem változott a játék képe, sőt. Vajon mit csinált a kapitány a szünetben?

Negyedszer: a magyar játékosok lélektelen hozzáállása förtelmes és undorító volt. Mit képzelnek ezek a „sportolók”, Guzmicstól Dzsuzsákig, több százezres, esetenként milliós fizetésekkel? Nem is beszélve arról, hogy ez román–magyar, magyar–román meccs volt, történelmi, politikai jelentőséggel. Hol van a nemzettudat, az eltökéltség? Gyáva, beszari alakokkal nem megyünk semmire. Végig azon gondolkodtam: vajon mi motiválja ezeket a „sportolókat” egyáltalán? Szigorúan a pénz, az „állás” meg az, hogy le ne sérüljenek?

Új szövetségi kapitány kell, s ezeknek a játékosoknak – tisztelet a kivételnek, lásd Bogdán – nagyon messzire kell kerülniük a válogatottól.

S ha egy ideig nem lesz kivel helyettesíteni őket, hát el kell viselnünk, hogy inkább jöjjön a csend és építkezés, öntudatos, magabízó, nemzettudattal is rendelkező fiatalokkal.

Csak merjük végre kimondani – nem csak a foci területén –, hogy ami borzasztó, az borzasztó. Ez a kiindulólépés a paradigmaváltáshoz!