Az első szakasz, amely 2010 nyarától nagyjából 2012 végéig tartott, az új modell elfogadtatásával telt. Ez hatalmas és kiélezett küzdelmet hozott a „sértett” globális és helyi erők, illetve a magyar kormány között, éles nemzetközi támadássorozat érte Magyarországot, veszélybe került az Orbán-kormány léte is, s még egy hungarikumra, a Békemenetre is szükség volt ahhoz, hogy a kabinetet ne söpörjék el a magyar választók akaratát „mindenekfelett tiszteletben tartó”, tehát „végtelenül demokratikus” nemzetközi pénzügyi csoportok.
Ám ebben a kulcsfontosságú időszakban az Orbán-kormány kiállta a próbát: 2012 szeptemberében kifizette a Gyurcsányék által felvett hiteleket és a kabinet szakított az IMF-fel, mint az „ortodoxia” fellegvárával. 2012 végére pedig sikerült a költségvetést és a makrogazdasági mutatókat stabilizálni, az ország kikerült a válságzónából.
2. 2013 hozta meg az áttörést: ebben az évben kikerültünk a túlzottdeficit-eljárás alól, s a makrogazdasági mutatók további javulása (hiány 3 százalék alatt tartása, az infláció növekedésének lelassulása, sőt megállása, a munkanélküliség csökkenése, a külföldi államadósság enyhe csökkenése stb.) mellett – s ez a második szakasz legfontosabb eleme – az év második felére már beindult a gazdasági növekedés is, javult az ipari teljesítmény, növekszik az export. Ebben a második szakaszban – 2013 végéig – az új társadalomszerveződési modell megmutatta a világnak, hogy megáll a lábán, működőképes és hatékony.
3. Ahhoz, hogy a folyamat beérjen, 2014-től el kell kezdődnie egy harmadik szakasznak is. Ez pedig nem más, mint a közjó még látványosabb érvényesülése, a társadalom jólétének és jóllétének növekedése. Hiszen mit érnek a kiváló makrogazdasági mutatók, ha a társadalom, az emberek ebből nem profitálnak a saját életükben, ha nem csökken a szegénység, ha nem erősödik a középosztály, ha nem kerülünk közelebb az európai átlagbérekhez?
