És igen jól látszik: a választók látványos különbséget tesznek a szocialista-balliberális kormányzás totális csődje, illetve a nemzeti kormány válságkezelő, majd fokozatosan növekedést beindító gazdasági teljesítménye között. A tények fényesen az Orbán-kormány mellett szólnak. És hát, ahogyan már Hegel megírta egykoron, a tények makacs dolgok. A közvélemény-kutatások alapján a nemzeti oldal iránt elkötelezettek száma két és félszer nagyobb, mint a szocialista-balliberális oldal híveié.
A másik ok: két – a Jobbikot ide véve immáron három –, világnézetében, szemléletében, normáiban és értékeiben erősen elkötelezett, egymáshoz nem racionálisan, hanem érzelmi, lelki alapon kötődő politikai tábor alakult ki Magyarországon 2010-re. (A táborosodás már 1993–1994-ben elindult, de újabb lendületet kapott 2002-ben és utána 2006-ban.) S ami nagyon fontos: a 2010 óta eltelt négy évben a két vagy három érték- és világszemléleti tábor stabilizálódott, ha tetszik „megkötött”, az átjárások szinte teljesen megszűntek, aminek következtében Magyarországon olyan politikai megosztottság és szembenállás jött létre, amelyre alig van vagy talán nincs is példa szerte Európában.
Következmény: a másik oldal ígéretei már nem számítanak. Szinte minden szavazó ott van és ott marad, ahová eddig is tartozott lelki alapon, ha tetszik, hitből.
Egyik oldalon állnak a kádárizmust magukban hordozó posztkommunista politikai erők, szövetségben a neoliberális nézeteket valló, globalista-kozmopolita liberális körökkel, másik oldalon a nemzeti, polgári és keresztény nézeteket vallók táborával. A két tábor között négy év alatt megmerevedtek a frontok; bármennyire fáj, ez sok tekintetben hideg, sőt időnként már-már „melegedő” polgárháború.
