Annak és kizárólag annak volt jelentősége, hogy az időjárás szempontjából csodás hétvégén melyik politikai oldal tudja megmutatni: erősebb, nagyobb, hatalmasabb, összetartóbb, mint az ellenfél. És e csatát a nemzeti oldal fölényesen megnyerte, ami előrevetíti az április 6-ai választások eredményét is.
A választások előtti utolsó hétvége tehát szimbolikus jelentőségű volt. A látvány vált fontossá, a felvételek a tömeggyűlések nagyságáról, s bizony, bármilyen fájó vagy bármennyire is nem „emelkedett” dolog ez, de a résztvevők számának – legalábbis nagyjából megítélhető számának – is központi jelentősége volt.
De miért lett ez így? Miért nem a programok összevetése, a részletkérdések megvitatása, a pártok ígéretei stb. körül feszültek az indulatok a választások előtti utolsó napokban?
Két oka van ennek.
Az egyik ok: a politikai szövegek, szavak súlya néhány éve már devalválódott az állampolgárok előtt, mert 2006-ban, az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése után az emberek megtanulták, hogy a politikusok bármikor manipulálhatják, félrevezethetik őket, s nem áll rendelkezésükre semmilyen intézményrendszer, amely által védekezhetnének a csalásokkal és hazugságokkal szemben.
A magyar emberek pedig – minden ellenkező híreszteléssel ellentétben – nem ostobák, nem buták, hanem gondolkodó lények. Jómagam az elmúlt hetekben több helyen tartottam vidéken előadásokat, s meggyőződtem róla, hogy a magyar választó nem most jött le a falvédőről. Kérdéseik pontosak, lényegre törőek, az emberek nem szervilisek, nem vakok. Meggyőződésem, hogy ebben a „tudatosodásukban” a Gyurcsány-féle tragikus őszödi beszédnek és az abból következő felismeréseknek döntő szerepük volt. Minden politikusnak és pártnak tudnia kell – és a felkészültebbek már tudják is –, hogy Őszöd után nem érdemes mellébeszélniük és hablatyolniuk.
Magyarul a magyar választópolgár már nem a szavakból ítél, hanem valóban a tettekből. Azt vizsgálja meg nemes egyszerűséggel, hogy a nemzeti oldal, illetve a balliberális oldal mit tett kormányon az elmúlt években, évtizedben. Egyértelmű, hogy a ballib nyolc év, illetve a második Orbán-kormány négy éve alapján alkotnak ítéletet arról, hogy melyik pártra, pártokra érdemes a szavazatukat leadni. Ne ringassa illúzióba magát a balliberális szövetség: az emberek döntő többsége jól megvan miniszterelnök-jelölti és pártok közötti nyilvános viták nélkül is. Inkább hisz az általa megélt nyolc baloldali, illetve a baloldal bukása után négy jobboldali évnek. A többi, ahogyan Shakespeare írta vala, szó, szó, szó
És igen jól látszik: a választók látványos különbséget tesznek a szocialista-balliberális kormányzás totális csődje, illetve a nemzeti kormány válságkezelő, majd fokozatosan növekedést beindító gazdasági teljesítménye között. A tények fényesen az Orbán-kormány mellett szólnak. És hát, ahogyan már Hegel megírta egykoron, a tények makacs dolgok. A közvélemény-kutatások alapján a nemzeti oldal iránt elkötelezettek száma két és félszer nagyobb, mint a szocialista-balliberális oldal híveié.
A másik ok: két – a Jobbikot ide véve immáron három –, világnézetében, szemléletében, normáiban és értékeiben erősen elkötelezett, egymáshoz nem racionálisan, hanem érzelmi, lelki alapon kötődő politikai tábor alakult ki Magyarországon 2010-re. (A táborosodás már 1993–1994-ben elindult, de újabb lendületet kapott 2002-ben és utána 2006-ban.) S ami nagyon fontos: a 2010 óta eltelt négy évben a két vagy három érték- és világszemléleti tábor stabilizálódott, ha tetszik „megkötött”, az átjárások szinte teljesen megszűntek, aminek következtében Magyarországon olyan politikai megosztottság és szembenállás jött létre, amelyre alig van vagy talán nincs is példa szerte Európában.
Következmény: a másik oldal ígéretei már nem számítanak. Szinte minden szavazó ott van és ott marad, ahová eddig is tartozott lelki alapon, ha tetszik, hitből.
Egyik oldalon állnak a kádárizmust magukban hordozó posztkommunista politikai erők, szövetségben a neoliberális nézeteket valló, globalista-kozmopolita liberális körökkel, másik oldalon a nemzeti, polgári és keresztény nézeteket vallók táborával. A két tábor között négy év alatt megmerevedtek a frontok; bármennyire fáj, ez sok tekintetben hideg, sőt időnként már-már „melegedő” polgárháború.
A két tábor valóban csatát vív egymással, s ebből a szempontból a seregek felvonultatásának és szemlézésének óriási jelentősége van. Ez s nem más történt a választások előtti utolsó hétvégén.
Személyesen is érintett vagyok a hétvége eseményeiben, ezért minden részletezés nélkül, egyszerűen leírom: a választások előtti utolsó „összetartást” fölényesen nyerte meg a nemzeti tábor.
Aki nem hiszi, járjon utána április 6-án este!!
