Más nagy citybeli házak ugyanakkor a tárgyalások valamivel lassabb haladásával számolnak. Az egyik legnagyobb londoni befektetési bankcsoport, a Barclays Capital felzárkózó piaci elemzőinek legutóbbi előrejelzése szerint például június tűnik „ésszerűen” feltételezhető célhónapnak az új IMF/EU-megállapodás hatályba lépésére, figyelembe véve a kért törvénymódosítások végrehajtásához és az ezek kiértékeléséhez szükséges időt.
A Morgan Stanley londoni elemzői mindazonáltal – az elmúlt napok magyarországi nyilatkozatai alapján – most még derűlátóbbak azzal kapcsolatban, hogy márciusra vagy áprilisra létrejöhet az IMF/EU-megállapodás, mint a budapesti tárgyalásaikról összeállított, Londonban múlt héten ismertetett első elemzésükben. Abban az értékelésben ugyanis még az állt, hogy a ház összességében „hozzávetőleg kétharmados” esélyt lát az IMF/EU-megállapodás elérésére áprilisig.
A Morgan Stanley londoni közgazdászai hét végi új elemzésükben megerősítették azt az előrejelzésüket, hogy ha az IMF/EU-egyezmény legkésőbb áprilisig létrejön, akkor a jelenlegi, 7,00 százalékos MNB-alapkamat valószínűleg a kamatszint tetőzését jelenti, és ha a külső kockázatokat sikerül egy „méretes” – 15-20 milliárd eurós – elővigyázatossági jellegű készenléti megállapodással kordában tartani, akkor az MNB 2012 végéig „legalább” a legutóbbi, tavaly novemberben és decemberben végrehajtott 1,00 százalékpontnyi kamatemelést vissza tudja venni. A Morgan Stanley londoni elemzői ennek alapján az idei év végére 6,00 százalékos MNB-alapkamatot várnak. Ugyanezt más nagy londoni házak is jósolják.
A JP Morgan bankcsoport minapi helyzetértékelése szerint a rövid távú magyarországi kamatkilátásokat továbbra is erőteljesen az EU/IMF-tárgyalásokon elért haladás és a globális kockázatvállalási készség határozza meg. A cég londoni elemzői szerint azonban ha az euró forintárfolyama tartósan 300 forint alatt marad, akkor az MNB valószínűleg „nem fogja kényszerítve érezni magát” arra, hogy a mostani szintről tovább emelje alapkamatát, és ha a második negyedévben megszületik egy készenléti jellegű IMF/EU-megállapodás, az MNB a második negyedév végén vagy a harmadik negyedév elején hozzákezdhet a kamatemelések visszafordításához.
A JP Morgan londoni elemzői is azt jósolták, hogy ebben az esetben a magyar jegybanki alapkamat 2012 végére 6,00 százalékig süllyedhet vissza.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!