Reneszánszát éli a termelői piac

Elsősorban a jogi, de a szükséges anyagi háttér biztosításával is támogatja a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM), hogy az országban minél több helyen jöjjön létre termelői piac.

WA
2012. 10. 04. 11:17
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A közvetlen értékesítésről és az értékesítési lánc rövidítéséről a VM, a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH), valamint a budapesti Francia Intézet összefogásával szerveztek konferenciát. A tanácskozás létrejöttében a Francia-Magyar Kezdeményezések elnevezésű szervezet is közreműködött.

Az államtitkár jelezte: a termelői piacok, azaz a közvetlen élelmiszer-értékesítés ma már nemcsak piaci rés – erre példa Nyugat-Európa –, hanem egy külön ágazat, növekvő kereslettel. Hozzátette: ez a piaci tendencia érvényesül az utóbbi időben Magyarországon is, hiszen a termelői – gazda – piacok egyre népszerűbbek a vásárlók körében, reneszánszukat élik.

Rövidebb az út a termelő és a fogyasztó között

V. Németh Zsolt emlékeztetett: a termelői piacok lerövidítik az élelmiszerek útját a termelő és a fogyasztó között, helyreállítva a két szereplő közötti bizalmat. Ez utóbbi erősíti az élelmiszer-biztonságot, a rövidebb szállítási útvonal pedig csökkenti a környezeti terhelést. Emellett a helyi feldolgozás és a közvetlen értékesítés lehetősége javítja a vidéki életminőséget, új munkahelyeket is teremt, továbbá megőrzi egy-egy kisebb régió hagyományait, tradícióit.

Jó minőségű és magyar

Budai Gyula szeptember 15-én az almakampány során kitért arra is, hogy a nagybani piacok szigorú ellenőrzését folytatják a jövőben, mert – mint fogalmazott – „az őstermelők fele nem őstermelő”.

Ismert, már többször is razziáztak a nagybani piacon, hogy megtisztítsák azt a tisztességtelen viszonteladóktól, akik áron alul vásárolják fel a termékeket a magyar vidéki termelőktől, és átcsomagolt, ismeretlen eredetű külföldi terméket értékesítenek magyarként.

Ezért a Vidékfejlesztési Minisztérium a Nemzeti Vidékstratégia (NVS) fontos elemeként létrehozta azt a jogszabályi környezetet, amely megkönnyíti helyi piacok létesítését, ösztönzi a közvetlen értékesítést. Emellett a termelői piacok létrehozását anyagi források biztosításával is támogatja a szaktárca. Példaként említette, hogy október közepétől egy hónapon keresztül pályázhatnak a helyi önkormányzatok támogatási forrásokra – a Leader akciócsoportok közreműködésével – helyi piacok létesítésére. A támogatási szint 80-85 százalékos lehet, és maximum 50 millió forint nyerhető el erre a célra.

Zöldebb gazdaság

Az államtitkár azt is megfogalmazta: a franciáktól megtanulható, hogy a tradíciók egyik legjobb megőrzési módja a közvetlen értékesítés támogatása, amivel ellensúlyozni lehet a globalizáció nem kívánt hatásait is. Francois Laquieze, a budapesti francia nagykövetség kulturális együttműködési tanácsosa, a magyar fővárosban működő Francia Intézet igazgatója hozzátette: a mostani gazdasági és környezet válság kihívásaira az egyik lehetséges válasz az élelmiszerek értékesítési útjának rövidítése, a közvetlen termelői eladások ösztönzése, ezzel a gazdaság „zöldítése”.

Konrád Istvánné, a Magyar Piacszövetkezet elnöke elmondta: nincs még pontos felmérés a belföldön működő termelői piacokról; a Magyar Piacszövetkezet 30-32-t működtet. Ezek bevétele hetente már több tízmillió forintra becsülhető. Gyaraky Zoltán, a VM élelmiszer-feldolgozási főosztályának vezetője pedig megjegyezte: helyben a termékek feldolgozottsági szintjét kell emelni, mivel így drágábban lehet az árut értékesíteni, és több munkahely hozható létre. Jelezte viszont, hogy a kistermelők által előállított élelmiszerek nem versenytársai a tömegtermékeknek, leginkább a kínálatot színesítik.

Vissza kell hozni a köztudatba a termelői piacot

Vissza kell hozni a helyi termelői piacokat a köztudatba – mondta Tóth Katalin, a Vidékfejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára nemrégiben. Kiemelte: a termelők mellett a fogyasztók érdekeit is szolgálják a követhetően megbízható forrásból származó magyar élelmiszerek, amelyek közvetlenül jutnak el a fogyasztók asztalára.

Sikeres a Vidék Mustra elnevezésű, péntekenkénti termelői piac, amelynek több mint húszezres látogatószáma a szervezők véleménye szerint azt jelenti, hogy a vidék meghódította Budapestet. Nyáron a Rózsák terén és a Kossuth téren is nyílt termelői piac. Az ingyenes árusítási lehetőséggel a minisztérium kedvet akar teremteni ahhoz, hogy a termelők részt vegyenek a helyi piacokon.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.