Támadásba lendül a Négy Mancs

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Újabb lejárató kampányra készül a Négy Mancs Alapítvány a magyar termelők ellen.

WA
2013. 04. 04. 12:31

A VM leszögezi: Magyarországon sokkal szigorúbb állatjólléti szabályok vonatkoznak a tollszedést végzőkre, mint Európa más országaiban, ahol ez a tevékenység szintén megengedett. A szaktárca fontosnak tartotta azt is kiemelni, hogy az Európai Baromfi-feldolgozók Szövetsége is támogatja a magyar libaágazatot. A szaktárcánál mindehhez hozzáteszik: a tollszedés és a libatömés is több száz éves hagyományra visszatekintő tevékenység Magyarországon. Ezt a tevékenységet az unió sem tiltja.

Budai Gyula, a tárca parlamenti államtitkára még kormánybiztosként vizsgálatot indított a Négy Mancs tevékenysége miatt. Ennek keretében megkereséssel fordult a Fővárosi Főügyészséghez. Az ügyészség a szervezet működése kapcsán számos hiányosságot, illetőleg jogsértést tárt fel, és emiatt az ügyészségről szóló törvény szerinti felszólalással élt. Jelenleg is peres eljárás van folyamatban a Négy Manccsal szemben, az általa okozott milliárdos kár miatt – tájékoztatott a minisztérium.

Franciaország, Bulgária, Spanyolország és Belgium is csatlakozik az idén Magyarországhoz, hogy közösen lépjenek fela Négy Mancs állatvédő szervezet súlyos károkat okozó kampányai ellen.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.