Varga: Így akarjuk ösztönözni a befektetéseket

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A magyar kormány a forint árfolyamának stabilabbá tételével kívánja az országba vonzani a nagyon is szükséges befektetéseket – nyilatkozta a nemzetgazdasági miniszter.

PR
2013. 04. 02. 15:56

A második legfontosabb tennivalójaként az NGM vezetője a túlzottdeficit-eljárás alól való kikerülést nevezte meg, hogy „fel tudjunk állni végre arról a szégyenpadról, amin 2004 óta ülünk”. – 2010 és 2013 az az időszak, amikor bizonyítanunk kell Brüsszelnek, ez áldozattal is jár, mert nem tudtuk minden erőforrásunkat beruházásokra fordítani – mondta a miniszter.

Varga Mihály korábban a Magyar Nemzetnek azt is kifejtette: az eddigiek alapján úgy látja, hogy nagyjából fél és egy százalék közötti mértékben növekedhet ebben az évben a magyar gazdaság. A miniszter szerint a gazdaság növekedéséhez, a munkahelyek teremtéséhez partneri kapcsolatokra van szükség. A jobb együttműködés és a hitelezés beindításának reményében szeretné megtalálni a közös célokat többek között a bankszektor képviselőivel is.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.