Szijjártó Péter elárulta a kormány célját

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Magyarország Európa termelési központja akar lenni, hogy a lehető legerősebb pozícióban legyen a válság után.

KG
2013. 07. 18. 12:16

Hangsúlyozta: a válság után semmi nem lesz ugyanolyan, mint előtte, így a korábban használt eszközök a jó gazdasági teljesítmény elérésére már nem lesznek használhatók, új gazdaságpolitikai eszközök kellenek, hogy sikeresek legyünk. Az államtitkár úgy vélte: a ma Magyarországgal szemben meglévő bizalom eredményeként az ország megfelelt a kihívásoknak, csökken az államadósság, és nő a versenyképesség, miközben sikerült megőrizni az ország politikai és társadalmi stabilitását.

E bizalom meglétét mutatja, hogy Magyarországon tavaly az eddigi külföldi közvetlen tőkebefektetések együttes összege elérte a 78,5 milliárd eurót. Az újra befektetett jövedelmek a korábbi negatív értékek után 2011–2012-ben 1,2 milliárd euró körül stabilizálódtak – közölte.

Szijjártó arról is beszélt, hogy Magyarországon a legnagyobb befektető Németország, 2010 és 2013 között a német vállalatok 15 ezer új munkahelyet hoztak létre. Az amerikai cégek pedig 12 ezret, vagyis a magyar–amerikai gazdasági együttműködés sikertörténet – fogalmazott. A politikus megjegyezte: a kormány fontosnak tartja az együttműködést az országban működő nagyvállalatokkal, ezért kötnek stratégiai megállapodásokat velük.

A Magyar Európai Üzleti Tanács az Európai Gyáriparosok Kerekasztalának (ERT) magyarországi üzleti tanácsa. Az ERT tagvállalatainak összesített forgalma meghaladja az 1300 milliárd eurót, és csaknem 6,8 millió munkahelyet biztosítanak Európában. A HEBC tagjai 14 cég magyarországi leányvállalatának vezetői.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.