Lázár százmilliárdokért küzd Brüsszelben

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Kemény tárgyalásokra számít az uniós fejlesztési forrásokkal kapcsolatban a Miniszterelnökséget vezető államtitkár.

BL
2013. 09. 03. 13:05

Lázár János Hódmezővásárhelyen azt is elmondta, hogy a kormány még szeptemberben együttműködési megállapodást köt a megyei önkormányzatokkal 450 milliárd forintnyi fejlesztési forrás felhasználásáról. A politikus sajtótájékoztatóján elmondta, a megyék feladatkörük átalakításával nem veszítettek, hanem lehetőséget kaptak.

A megyei önkormányzatokra kiemelt szerep hárul a helyi területfejlesztési programokban, s ehhez egyenként 20-40 milliárd forint közötti szabadon felhasználható forrás áll majd rendelkezésükre a következő uniós költségvetési ciklusban – közölte az államtitkár.

A kormány a 23 megyei jogú város önkormányzatával is külön megállapodást köt majd arról, milyen fejlesztéseket kívánnak végrehajtani az adott településen a 2014–2020-as időszakban – tette hozzá Lázár János.

Ismert, Lázár János augusztus 12-én jelentette be, hogy a kormány sürgős akciótervet dolgoz ki a 2007–2013-as uniós időszak forrásvesztésének megelőzésére, miután az EU az időszak 15 magyar operatív programjából 13-at egyelőre nem finanszíroz. A pénzeket azt követően fagyasztották be, hogy a bizottsági átvilágítás „jelentős hiányosságokat” talált a kérdéses operatív programok irányításában és ellenőrzésében.

Csepreghy Nándor helyettes államtitkár múlt héten úgy fogalmazott: várhatóan a 13 kifogásolt program többségében meg tudnak állapodni, 10-11 programot szeptember 9-e után biztosan újra tudnak indítani, és egy-két hónapon belül a fennmaradó 2-3 programot is.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.