Foszforeszkáló cipők
Első utunk egy cipőboltba vezet, a küszöböt átlépve azonnal eladók vesznek közre. A reakciókból ítélve kielégítően játszom a kuncsaft szerepét. Egyik polctól a másikig tuszkolnak, kezembe nyomják a kívánatos portékát, kettőezer-ötszáz hivatalosan, de nekem kettőezer-négyszázért máris csomagolnák. Sajátosan tömör nyelvezetet használ egyébiránt boltos és vásárló, kizárólag a lényeg hangzik el, már-már köpködik a szavakat: jó, nem jó, nincs pénz, van pénz, kell, nem kell. Szószátyárkodásnak helye nincs, az idő valóban bankjegyekben mérhető, ha tetszik, viszed, ellenkező esetben add át a helyed a következőnek. Partnerem ezalatt fizet, egy bála zöld színben foszforeszkáló lábbeli birtokába jut. A bankók és a visszajáró hamar elsüllyed a szütyők zsebeiben, de mégis, mintha kimaradt volna egy mozzanat. Igen, a számlaadás. Amikor megemlítjük ezt, némi győzködés után – amelynek során utalunk a „különleges gazdasági övezet” határain kívül igen erős felügyeletet gyakorló szervek szigorára – nagy nehezen firkantanak valamit egy képeslap hátoldalára. Az arcomra kiülő megütközést sehogy se sikerül eltitkolnom. – Lesz szerencsénk máskor is – búcsúzkodnak közben már a kufáraink.
Hecker Flórián
A teljes riportot a Magyar Nemzet hétfői számában olvashatja.
