Támadás érte a szellemi tulajdon hivatala adatbázisát

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Célzott, szisztematikus támadás érte a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala adatbázisát öt hónappal ezelőtt.

WL
2014. 02. 12. 13:23

Bendzsel Miklós szerint a Magyar Szellemi Tulajdonvédelmi Egyesület jogtalan előnyszerzés érdekében lépett föl, nyilvános sajtókampányt kilátásba helyezve, rágalmazó publikációk sorozatát indította el, ami jelenleg is tart. Kérdésre válaszolva elmondta, hogy van bizonyítékuk az egyéni üzleti érdekből történt, a hivatalt ért fenyegetésre.

Török Ferenc, a Magyar Szabadalmi Ügyvivői Kamara elnöke közölte: szeptember 30-án az MSZTE elnökétől, Pintz Györgytől értesült az ügyről, aki két folyamatban lévő szabadalmi bejelentést is átnyújtott, amit állítása szerint az egyesület letöltött az adatbázisból. Török Ferenc kifogásolta, hogy a bejelentő először a minisztériumhoz fordult, és csak azután a kamarához. Szerinte Pintz György magatartása kiváltotta a szakma „totális” felháborodását.

Megjegyezte hogy az adathalászat dokumentálásához etikusabb lett volna a saját ügyeit letölteni, az öncélú letöltéssel alapvető etikai vétséget követett el.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.