Elszakadva a történelemtől, szakértőink szerint a jogsértő jogalkotást nem igazolhatja az úgynevezett népakarat, tehát a politikai revans nem csaphat át megtorlásba. Érdekes lenne megvizsgálni, hogy a Tisza-szavazók hány százaléka állítaná vissza a halálbüntetést. A politikus feladata, hogy a vérszomjas szavazóit mérsékelje és jogállami mederbe terelje a választói akaratot. Magyar Péter nem ezt teszi, tovább hergeli támogatóit, és a társadalmi szakadék napról napra mélyül. Már nemcsak a vesztes pártot, hanem a 2,4 millió ellenzéki szavazót is megtámadja.
A megismert alaptörvény-tervezet nem csupán a magyar, hanem a nemzetközi joggal is ellentétes. Az államfő mellett az Alkotmánybíróság tagjainak negyedét is el akarja távolítani, a jogot és az unió vezetői által kért emberséges megoldást félretéve.
A megtámadottak nem védekezhetnek, nincs jogorvoslat, amit az Emberi Jogok Európai Bírósága már másfél évtizeddel ezelőtt előírt határozatában. A tisztességes eljárás követelményéről Magyar Péter hallani sem akar és környezetében senki nem mer szólni.
Különösen az alkotmánybírák elmozdítása vált majd ki erőteljes nemzetközi visszhangot és a brüssszeli baráti politikusok kénytelenek lesznek lépni. Az alkotmánybírák azonnali kényszernyugdíjazása ellentétes az uniós joggal és az Európai Unió Bírósága számos döntésével.
A magyar bírák kényszernyugdíjazása után néhány hónappal az unió bírósága kimondta, hogy a bírák, így az alkotmánybírák azonnali nyugdíjazása nem igazolható hátrányos megkülönböztetésnek minősül és kárt okoz a bíráknak. A C 286/12 . számú ítélet alapján a korábbi kormány több milliárd forint kártérítés kifizetése mellett a bírákat visszahelyezte hivatalukba. Hasonló döntés született a lengyel főbírák és bírák ügyében. Akkor a magyar bíráknak a jogsértő törvény hatályba lépése után tizenegy hónapot kellett várni a határozatra, az iránymutató ítéletek miatt ez a magyar alkotmánybírák esetében sokkal rövidebb időt vehet igénybe a szakértők becslése szerint.
































