A Magyarország piacvezető privátbanki tanácsadó cégének ügyvezetője arra emlékeztet, hogy a hazai vagyonkoncentráció nemzetközi összehasonlításban is párját ritkító: háztartások felső tíz százaléka birtokolja ma a teljes pénzügyi vagyon 68 százalékátát, a részvény- és részesedésállomány 92 százalékát, vagyis a valódi vállalati és tőkepiaci vagyon rendkívül koncentrált. Ráadásul a felső 0,3-0,5 százalék már nemhogy a felső tíz százaléktól, de a felső egy-két százaléktól is gyorsuló ütemben távolodik. A felső decilis és a legfelső centilis közötti átlagos vagyoni rés 2017 és 2023 között 516 millió forintról 924 millió forint fölé nőtt, ami arra utal, hogy a „gazdagok” kategóriáján belül is külön elit képződött.
Politikailag hangzatos, de szakmailag félrevisz
A Blochamps szerint ebből az következik, hogy az egymilliárdos határ politikailag hangzatos, de szakmailag félrevisz. Egy családi vállalkozás, telephely, üzletrész, néhány ingatlan és befektetési eszköz együtt már érintetté sorolhat olyan magyar tulajdonosokat is, akik nem adóstruktúrákban ülnek, nem vitték ki a vagyonukat, és mindig is itt fizetnek társasági adót, iparűzési adót, járulékot és osztalékadót.
A korábbi Blochamps-becslés szerint az egymilliárdos induló küszöb széles és adminisztratív beszedési szempontból költséges adóalapot nyitna meg, az elsődleges lakóingatlan beszámításától függően cirka 170-200 milliárdos várható adóbevétellel, miközben egy tízmilliárdos induló határ ezt az elméleti éves bevételi plafont csak korlátozottan csökkentené, vagyis miközben az adó hatóköre csökkenne, a potenciális adóalap érdemi része megmaradna. A magasabb adóküszöb jobban célozná a valódi nagyvagyonokat, és jelentősen kevesebb itthon termelő, vagyonát itthon tartó hazai vállalkozót kényszerítene értékbecslési, nyilatkozati és likviditási kockázat alá.
– A Tisza programja a korrupció elleni fellépést, az ellopott vagyonok visszaszerzését és a versenyképesebb gazdaságot ígér. A jelenlegi terv ugyanakkor könnyen éppen azt a hazai kkv-tulajdonosi közeget hozná újra versenyhátrányba, akik kifejezetten nem részesedtek a NER-es előnyökből, s akiktől most a jelenlegi gazdaságpolitika a foglalkoztatás fenntartását, a beruházási aktivitás növekedését és így az adóbevételek hosszú távú biztosítását várja – fogalmazott Karagich István.
Blochamps szakembere arra is figyelmeztet, hogy az egymilliárdos küszöb épp a jövő gazdasági fejlettségét megalapozó startup világot is sújtja majd, hiszen az induló, gyors növekedési potenciállal rendelkező vállalkozásoktól vonna el befektethető vagyont az expanzív fejlődés időszakában.






















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!