Nem emelhetnek egyoldalúan a bankok

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága a szerdai ülésén több módosítást is elfogadott a devizahiteles javaslathoz.

BLM
2014. 07. 02. 16:35

Hiába perelnek a bankok, ha jogszabályban hárítja rájuk részben vagy egészben a devizahitelek árfolyamkockázatát a kormánytöbbség. Ha a parlament törvényben rendezi a forint gyengüléséből adódó többletköltségek megosztását a körülmények utólagos megváltozására hivatkozva, akkor a bíróságoknak nincs mit vizsgálniuk – nyilatkozta a Kúria polgári kollégiumának vezetője. Hozzátette: ezt a jogelvet a bíróságok is alkalmazhatták volna, de egyetlen devizaadós sem kért bírói szerződésmódosítást azért, mert a bank teljes egészében vele fizettette meg az árfolyamkockázatot.

„A jogszabály beavatkozhat kivételesen már megkötött szerződéses viszonyokba is. Erre nézve van az Alkotmánybíróságnak egy iránymutató több évtizedes gyakorlata, hogy erre elsősorban akkor kerülhet sor, ha utólagosan bekövetkezett körülményváltozások folytán valamelyik fél lényeges jogos érdekét sérti már a szerződés. Tehát gyakorlatilag ugyanolyan feltételekkel, ahogy bírói szerződésmódosításra is sor kerülhetne” – mondta Wellmann Péter.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.