Nem csak az ügyeskedők járhatnak rosszul rövid távon, ha a kormány erőteljesebben fellépne a borpiacon a minőség megkövetelése érdekében. Az ágazat legnagyobb adóbevételét hozó borrégiója, a kunsági ugyanis önti magából a minősíthetetlenül alacsony színvonalú borokat. Igaz, az árbevételt tekintve a nagyobb borászatok ettől a régiótól függetlenül kínálják alacsony kategóriás boraikat, ráadásul úgy, hogy a bevételük jelentős részét ezekből szerzik. Miután ezek a termékek megfelelnek a jogszabályokban leírt minimum- követelményeknek – de csakis azoknak –, az üzletek polcaira is legálisan kerülnek. Így adódik az a helyzet, hogy a tömegborok hozzák az ágazatból a legnagyobb adóbevételt az államnak. Ennek következtében pedig jelentős lobbierőbe ütköznek azok, akik fellépnek a minőségibb borok érdekében.
A fő kérdés továbbra is az: hazánk a kissé drágább, ámde a bor valódi értékeire építő termékek irányába kíván elmozdulni, vagy továbbra is elfogadjuk, hogy a literenkénti 150-200 forint körüli összegért, műanyag palackban megvásárolható borok országa vagyunk. A kormány mindenesetre már többször elkötelezte magát a minőség mellett, és ennek érdekében különböző lépések sorát jelentette be. Ennek ellenére az üzletláncok polcai továbbra is roskadoznak a silány borok alatt.
Az ellentétek legutóbb az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának szőlő-bor és pálinka albizottságában váltak szembetűnővé. Míg a szakpolitikusok és az ellenőrző hatóság képviselői egyöntetűen a minőségi kritériumok szigorítása mellett tették le a garast, a szakmai érdekképviselet, a Hegyközségi Nemzeti Tanács (HNT) tagjai inkább húzódoztak, mondván a szigor egyes években a hazai termelőket is sújthatja.
Megkerestük mi is a tanácsot, és megkérdeztük: mi a különbség az olasz import és a gyatra magyar bor között? A HNT azonban lapzártánkig nem válaszolt. A témában megkeresett borászok pedig – érthető okokból – nevük elhallgatását kérték. A bizottságban megfogalmazott felvetés értelmében hazánk akkor járna el a leghelyesebben, ha a boroknál jelenleg megkövetelt minimum kilencszázalékos alkoholtartalmat legalább tíz százalékra emelné. Font Sándor, a bizottság elnöke rávilágított: ezzel kiszorítható lenne a gyenge import, mert a magasabb alkoholfokú borokat az olaszoknál is csak a drágábban vett szőlőből tudják előállítani. Egyúttal – tette hozzá – versenyképessé tennék a hazai szőlőt és a bort is.
Kérdésünkre a Földművelésügyi Minisztérium is indokoltnak nevezte az érvényben lévő kilencszázalékos minimális tényleges alkoholtartalom tíz, esetleg 10,5 százalékra emelését. Mint közölték, az intézkedés nem érintené a természetes édes borok körét. A szigorítás – világítottak rá – jelentősen javítaná a forgalomban lévő földrajzi jelzés nélküli borok (asztali borok) minőségét, és így az adott éghajlati tényezőket figyelembe véve, valamint a mustjavítási korlátoknak megfelelve készülnének a jobb italok.
A szaktárca szerint az intézkedés növelné az előállított borok piaci árát is, ami kedvezően hatna a hazai szőlőtermesztés helyzetére. A borászok érdekképviseletét ellátó HNT húzódozása pénzügyi szempontból érthető, hiszen okkal félhetnek a bevételük nagy részének elvesztésétől, ám ez nem feltétlenül következik be. A 150-200 forintos borok az import mérséklődése és a hazai szabályok szigorítása nyomán feltételezhetően visszaszorulnának. Az alkoholfok emelését támogató borászok szerint helyüket a kissé drágább, ám bornak sokkal inkább nevezhető termékek vennék át.
A hazai 63 ezer hektárnyi szőlőterület egyharmada tartozik a kunsági borvidékhez, ahol a gyenge minőségű termékek jelentős részét állítják elő. A terület termelőinek igen nagy súlyuk van, adófizetési oldalról pedig a borágazat élenjárói, hiszen a műanyag palackos termékek a jogszabályok betartásával kerülnek a multiláncok polcaira. Így a szakértők arra is felhívták a figyelmet, hogy ők legalább nem feketén kereskednek, mint azok a termelők, akik a helyi borkimérőknek, vagy boltoknak adják el „suba alatt” az egyébként jó minőségű borukat.
A borászok szerint nem állja meg a helyét a HNT kifogása, miszerint előfordulhatnak olyan rossz évjáratok, amikor bizonyos szőlőfajták nem hozzák a tízszázalékos alkoholfok előállításához szükséges mustfokot. A kritikusnak nevezhető bianca szőlőfajtánál is elérhető a megfelelő mustfok, csak alacsonyabb lesz a termésátlag. Ez esetben is csak a mennyiség vagy a minőség kérdése eldöntendő. Ezért szerintük elegendő lenne megszabni a termékleírásokban az egy-egy hektárról maximálisan leszüretelhető mennyiséget. Enélkül a mostani probléma évtizedekig fennmarad, mivel az elmúlt években a szőlőtelepítési támogatások nagy részét a bianca telepítésére vették fel a kunsági borvidéken.
